2024. március 28., csütörtök

Nő a beoltottak, csökken a fertőzöttek száma

A topolyai község területén is csökkenő tendenciát mutat a koronavírus-fertőzöttek száma. Dr. Illés Csilla, az egészségház igazgatónője elmondta, hogy az elmúlt néhány napban mindössze napi egy-két új esetet jegyeztek, míg korábban öt–hét új fertőzöttet regisztráltak. Ez minden bizonnyal összefüggésben van azzal, hogy egyre több községbeli polgár veszi fel a védőoltást. A napokban meghaladta a négyezret azoknak a száma, akik valamelyik vakcina második adagját is felvették már. Az igazgatónő hozzátette, hogy továbbra is élénk az érdeklődés az oltóanyagok iránt, és hogy számításai szerint a május elsejei ünnepek utánra a község területén a kétszer beoltottak száma meg fogja haladni a hatezret.

Dr. Illés Csilla azt is elmondta, hogy az előzetes regisztráció nélküli vakcináció eddig nagyon sikeres volt, és szinte mindegyik topolyai helyi közösségben sikerült beoltani azokat a polgárokat, akik előzőleg nem regisztrálták magukat az eUprava portálon, viszont jelentkeztek a védőoltásra. Megtörtént ezekben a napokban a Szputnyik V oltóanyaggal történő revakcináció is. Összesen 190 polgár választotta és vette is fel az orosz oltóanyagot. A héten a Pfizer–BioNTech oltóanyagából érkeznek szállítmányok, és reményei szerint a revakcinációhoz szükséges mennyiségek mellett úgynevezett szabad mennyiségeket is kapnak majd. Hozzátette, hogy ezt felkínálják majd azok számára akik, eredetileg más típusú vakcinát igényeltek, de regisztráltak az oltásra, illetve folytatódhat majd az előzetes bejelentkezés nélküli oltás is.

Topolyán a Dr. Hadzsy János Egészségház Covid-rendelőjében továbbra is fogadják azokat a polgárokat, akik koronavírusra jellemző tüneteket észlelnek magukon. A rendelőt telefonon keressék fel az érintettek, a 024/773-193-as vezetékes telefonszámot tárcsázva, majd az időpont-egyeztetés után induljanak a vizsgálatra.

Dr. Marko Martinović, a kishegyesi Dr. Márton Sándor Egészségház igazgatója elmondta, hogy mivel kis községről van szó, így csupán az egészségház központi épületében működtetnek egyetlen oltópontot, ahol eddig már a háromezer-ötszázat meghaladta a beadott oltások száma. Több mint kétezer kishegyesi polgár már valamelyik vakcina második adagját is felvehette. Az elmúlt hétvégén a Szputnyik V típusú vakcinával történt a revakcináció, a héten pedig Pfizerrel történik az újraoltás. Az igazgató elmondta, hogy továbbra sem tapasztaltak a normálisnak tekinthetőtől eltérő tüneteket magukon a beoltottak. A legtöbb esetben tünetmentesek voltak, vagy pedig az oltás helyén éreztek enyhe fájdalmat, illetve enyhe hőemelkedés vagy gyengeség érzése is csak elvétve fordult elő. Hangsúlyozta, hogy az egyedüli kiút a jelenlegi járványhelyzetből, hogy minél többen legyenek beoltva, és arra buzdította a község lakóit, hogy regisztrálják magukat, illetve éljenek a lehetőséggel, és amikor regisztráció nélkül is fel lehet venni a védőoltást, akkor tegyék meg azt. Erről telefonon kérhetnek konkrét információkat.

Az igazgató azt is elmondta, hogy az utóbbi napokban jelentős hullámzás volt tapasztalható az új fertőzöttek számát illetően, de ha hosszabb távon szemléljük az adatokat, akkor a járványgörbe az országoshoz hasonlít. A kishegyesi egészségház kéri a község polgárait, hogy akiknél mutatkoznak a fertőzés tünetei, jelentkezzenek az egészségház Covid-rendelőjében. Az egészségház telefonszáma: 024/4730-236.