2024. március 29., péntek
SZENTTAMÁS

Korrupt rendőrök rács mögött

Hivatali helyzettel történő visszaélés gyanújával a belügyminisztérium, a belső ellenőrzési szektor és az újvidéki rendőrség egységei őrizetbe vették a szenttamási rendőrállomás három dolgozóját: D. J. (1984), M. G. (1990) és S. M. (1974) rendőröket, továbbá Z. S. (1990) szenttamási polgárt.

Bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják őket – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

D. J.-t azzal gyanúsítják, hogy idén márciusban nem a gyanúsított személyre kiírt követési és megfigyelési szabályok alapján cselekedett, hanem találkázott vele, s ilyen módon lehetővé tette számára, hogy elkerülje a felelősségre vonást.

Ugyanezt a rendőrt azzal gyanúsítják, hogy tavaly novemberben a Szenttamás–Bácsfeketegy úton megállított egy teherautót, mert olyan úton közlekedett, ahol az adott járműtípusra ideiglenes korlátozás vonatkozik. A gyanú szerint pénzt követelt és kapott a kamionsofőrtől, ezáltal pedig lehetővé tette a járművezető számára, hogy elkerülje a felelősségre vonást.

M. G-t és S. M.-et azzal vádolják, hogy illegális vagyonszerzés érdekében 2020 decemberétől 2021 februárjáig Z. S. kezdeményezésére lehetővé tették, hogy megkárosítsa az újvidéki Vode Vojvodine Vízgazdákodási Közvállalatot.

A gyanúsítottakat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, ezt követően pedig átadják őket az újvidéki Felsőbíróság korrupcióellenes szakosztályának, bűnvádi eljárás indul ellenük – közölte a Belügyminisztérium.