2021. május 12., szerda

Nem folytatódhat az ESL-projekt?

Az Európai Szuperliga (ESL) szerda hajnalban közleményben jelentette be, hogy átalakítja a terveket, miután szinte mindegyik egyesület visszalépett a kontinens 12 topklubja által életre hívott versenysorozattól. „A jelenlegi körülmények között át kell gondolnunk azokat a lépéseket, amelyek a legmegfelelőbbek ahhoz, hogy átalakítsuk a tervezett sorozatot – írta közleményben az ESL. – A mi javaslatunknak az a célja, hogy lehetővé tegye a sportág fejlődését, miközben erőforrásokat és stabilitást generál a teljes futballpiramis számára, ideértve azoknak a pénzügyi nehézségeknek a leküzdését, amelyeket a labdarúgás közössége a világjárvány következtében tapasztalt” – áll a közleményben.

A 12 csapatos ESL létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között angol, olasz és spanyol klubok is voltak, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a FIFA és az UEFA részéről széles körű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett ESL-lel szemben.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép az ESL-szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham is kihátrált a kezdeményezésből. Tegnap délután a madridi Atlético és az Inter is bejelentette visszalépését a sorozattól, sajtóhírek szerint a Milan és a Juventus is hasonló megoldáson gondolkodott, míg a Barcelona a támogatóinak a véleményét kérte ki, a felmérésnek pedig szinte garantált a végeredménye. Andrea Agnelli, a Juventus elnöke ezt követően már úgy nyilatkozott: a bajnokság nem indulhat el. A kérdés már csak az, hogy az UEFA és a FIFA milyen szankciókkal sújtja a „lázadó” klubokat.