2024. április 16., kedd
BIRKÓZÓ-EB, VARSÓ

Szlovák arany szabadfogásban!

A lengyel fővárosban zajló Európa-bajnokságon kedden szabadfogásban már le is zajlottak az első érmes mérkőzések, s mint az várható is volt, az aranyérmek nagy részét orosz versenyzők szerezték meg. A gépezetbe azonban mégis csúszott „hiba”, hiszen két súlycsoportban nem orosz állhatott fel a dobogó legtetejére, bár itt is kell finomítás, hiszen 79 kg-ban a „szlovák” Aksarbek Gulajev nyert, aki nyilván nem egy Kassa melletti faluban látta meg a napvilágot, de marad a tény, hogy a szlovák szabadfogású birkózás második aranyérmét – igaz, az első még Csehszlovákiának sikerült a 80-as években – szerezte meg a feltehetően csecsen származású versenyző. Az oroszok egyébként ezekben a súlycsoportokban nem a legjobbjaikat küldték el Varsóba, de a „második vonalnak” sem okozott gondot a mezőny… A tegnapi öt súlycsoport döntőiből négyben lesznek oroszok, és csak a 74 kg a kivétel, ahol az elődöntőben a szintén honosított Tajmuraz Szalkazanov győzte le egykori honfitársát, Razambek Zsamalovot. A 125 kg-ban magyar versenyzőnek is lehetett szurkolni, mert 125 kg-ban Ligeti Dániel az elődöntőig menetelt, s a bronzmeccsen az ukrán világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Alekszandr Hocjanivszkijjal küzdött meg, de alulmaradt.

Megindult a versengés a női mezőnyben is, magyar szempontból nem túl jól: Dénes Mercédesz (55 kg) a selejtezőben a holland Jessica Blaszkától szenvedett 5:0-s vereséget, Németh Zsanett (76 kg) pedig az ukrán Anasztaszija Sustovától kapott ki 6:5-re.

Bajnokok, szabadfogás, 57 kg: Sulejman Atli (török). 65 kg: Zagir Sakijev (orosz). 70 kg: Israil Kaszumov (orosz). 79 kg: Aksarbek Gulajev (szlovákiai). 97 kg: Alikan Zsabrailov (orosz).