2024. április 18., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS

Fertőzések a Tour-címvédő csapatában

Nem indulhatott tegnap a klasszikus egynaposok közé tartozó Vallon Nyílon az UAE, amely a Tour de France-címvédő szlovén Tadej Pogačart is soraiban tudja, a csapat két tagjának ugyanis pozitív lett a koronavírustesztje. Az arab csapat közleményében kifejtette: olasz bringásuk, Diego Ulissi és egy stábtag a belgiumi tesztelés során pozitívnak bizonyult. A csapat egyik meghatározó tagja, a svájci Marc Hirschi címvédőként indult volna a 85. Vallon Nyílon. A UAE kifejezte reményét, hogy vasárnap a monumentumok közé tartozó Liège–Bastogne–Liège viadalon már rajthoz állhatnak.

A csapat 27 stábtagja és 32 versenyzője januárban már kapott koronavírus elleni oltást. A belgiumi utazás előtt többször is negatív mintát szolgáltattak, a kedd esti tesztelés során azonban ketten pozitívnak bizonyultak, és hiába voltak tünetmentesek, illetve lett negatív a következő három tesztjük, a csapat így sem indulhatott. A viadalt egyébként Julian Alaphilippe nyerte.

Harmincnapos eltiltás a Vini Zabúnak

Harmincnapos eltiltást szabott ki doppingesetek miatt a Vini Zabú csapatra a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI). A hétfőn ismertetett döntés értelmében az április 7-én életbe lépő eltiltás május 6-áig tart. A szankció oka, hogy öt hónap leforgása alatt a sor két bringása is fennakadt az ellenőrzésen: az olasz Matteo De Bonis szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak egy február 16-ai, versenyen kívüli teszten, míg tavaly októberben, az akkori Girón honfitársa, Matteo Spreafico bukott le. Az olasz prokontinentális csapatnak 12 éves fennállása alatt immár kilenc doppingesete volt: öt esetben EPO, kétszer növekedési hormon, egyszer-egyszer pedig klenbuterol, illetve osztarin miatt. A szerb Veljko Stojnićot is foglalkoztató Vini Zabú a legújabb eset nyomán lemondott szabadkártyájáról a május 8-án rajtoló Giro d’Italián, az indulási lehetőséget így az ugyancsak olasz, Pelikán Jánost foglalkoztató Androni Giocattoli-Sidermec kapta meg. A Vini Zabú a május 12-én rajtoló Tour de Honrie-n tér vissza.