Tűz van. Babám. Akár éghetünk is benne, ha éppen ahhoz lenne kedved, de ugyanúgy el is illanhatunk valamelyik hűvösebb szegletébe az isten ideskiccelt őskáoszának. A szárítókötélen váratlanul éjvörös nótára gyújt egy melltartó.
Khaosz atomjainak entrópiája egy időben rend és annak ellentéte is. Az ösvényeidet te magad taposod ki, rendezőelvnek légyen elég ennyi! ...egyszerűen őrülten szexi a tárgyi zűrzavar és a rendnyugtalanító unalma között feszülő látszatellentét. A belső kontrasztok itt minden esetben a széles látókör megnyilvánulásai. Alice a franciaágyon, arcát az ott felhalmozódott szennyesbe mélyesztve, alvást színlelve, féléber álmait a barlangfalra kivetítve – a végletekig elbájoló. Alice-szel összeszövődő álmunk egyenesen a Csodaország. Entrópia, mint emberisteni létkísérlet. Pazar mozaikjai mögött megbújni, kéjesen elmerülni pihe-puha vánkosai között? BIGG BOOM TRAASZ!
És akkor már: szabadulj meeeg!!! Ehhez persze maradéktalanul ki kell porszívóznod magadat szilánkosra zúzható csontkoporsódból, de azonnal. Lökdösd csak, lökdösd! Tili-toli. Aztán adj egy tökös ötöst. De olyan igazán dögöst. (Itt most harmatpiros dalra, de ismét csak éjfélillatúra kel egy mosógépajtón fennakadt cicifix. Valahol kebleknek is kell rejtezniük, ha már zeng az énekszó! Fölötte befalazott malac szomjas orra kandikál a csempéből. Kezdődhet a tor. Ez egy nedves kor. Nappal vér folyik – éjjel bor.)
A kemencefugákra ráragadt a naplemente emléke, amit a sistergő pecsenye alatt izzó zsarátnok rőt fénye továbbgerjeszt. Na de a parázs az parázs, a tűz meg tűz! Poklok izgalmait ígérő lángnyalább itt minden: jó hús a serpenyőben, jó bőr a fakanál túloldalán, a vakolatlan téglafalra vászonként felfeszítve. Felgyújtja a kormos fugák antifényét. És ha közénk a füst nem hintené mákonyát, szemem bizton meglelné tekintete fátyolát. (Lábak diszkréten keresztezve – ez az ösztön, lám, elemi. Kecses vállát kacéran felfedi.)
Megmikrózott macskafej – bemakrózott emberagy. Egál van. Egyenlőség. Egytálétel emberész. Láttam már ilyet a tükörben: szintén zenész; bár olykor inkább tengerész. (Takaríts baseballütővel, ne kávéval és cigarettával! Pank van. Papapapapa-pank. Papaja. Piránya. Pénz, pina, pálinka. Más nincs. Oszd be, mert fájni fog a hiánya.)
Nem lejt ennél már lejjebb lajtorja: minden körbeér. Valami közben elcsúszott, persze. De talán majd a következő körben! Addig is: barkácsolj, ne háborúzz. A káosszal semmiképpen. (A káosz uralkodik, nyílt emberi szóra a beteg róka szája.) Sebeket is szereztél útközben? A seb soha nem fog elüszkösödni, ha jól kiégeted. És a szép szennyes szépen ég – tegyél egy próbát; mit veszíthetsz? Csak az univerzumodat egybetartó csavarok maradjanak meg a helyükön.
A harmónia, persze, csakis belülről épülhet fel benned; és még abban sem lehetünk biztosak, testvérem, hogy vajon mi építjük, vagy te építed, vagy ő építi... Vagy csak úgy épülget magától, mint a fecskeszar halmai a párkányodon. Alvó macskák szuszogása, figyelő szobanövény-tekintetek poros suttogása. Ők még segíthetnek. Talán.
A Zeppelin fedélzetén diszkréten kiteregették száradni az alsóneműt. Diszkréten és bájosan. Természetes közegéből kiragadva a tárgy, az ember, a kimosott ruha gyakorta elveszíti elemi delejét – de ez a szárnyas sarut viselő légközi gigász valahogy megőrzi, meg is mutatja szőnyeged, önmagad, alsóneműd valódi színét és halmazállapotát. A többi? Néma csend. (Bár minden csak a fantáziádon múlik. Meg azon, miben hiszel.)
Tűz! Hús!! Élet!!! Megegyem a disznót? Vagy én magam váljak azzá? Attól függ, az emberlét fájdalmának melyik formáját vállalom... Let’s Barbeque Tonight! A testes hentes nedves álma. A koleszterin optimális szintjén töprengek. Bár éppenséggel el is égethetünk néhány kalóriát.
Mert tűz van, babám.
