2024. április 18., csütörtök

Nagy értékű ajándék a Balašević családtól

A Balašević család 30 ezer euró értékű ajándékot adományoz az Újvidéki Művészeti Akadémiának. A közelmúltban elhunyt előadóművész, Đorđe Balašević által rendezett „Kao rani Mraz" című film promóciójához használt audiovizuális eszközöket az egyetemisták használják majd a munkáik során.

Olivera Balašević, az énekes özvegye elmondta, habár a szórkoztató ipar jelenleg leállt, az oktatásnak nem szabad.
– Ezekben a napokban, amelyek igazán nehezek számomra és a gyermekeim számára, szülőként mégis nyugodt lehetek. Három gyermekem közül kettő itt tanult ezen az akadémián. Ilyen módon szeretnénk megköszönni a professzoroknak, Újvidék városának és polgárainak, és mindazoknak, akik kreatív módon jelen voltak azokban a napokban, amikor Đorđe elment – mondta az egykori zenészlegenda felesége.
Az intézményben elmondták, hogy az újonnan kapott berendezések egyaránt ösztönzik és megerősítik a diákmunkákat mind a zene, mind pedig a drámaművészet terén. Hozzátették, hogy az akadémiának nem ez az első együttműködése a családdal. Siniša Bokan az újvidéki Művészeti Akadémia dékánja ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez azért van, mert a Balašević család számára világos, hogy mi is az alkotás öröme.