2024. április 19., péntek

Hétvégén nyithatnak a teraszok (?)

Ma meglehet a 3,5 millió beoltott Magyarországon – A kijárási tilalom 23 órakor kezdődik

A miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy amikor Magyarországon 3,5 millióan fölveszik a vakcinát, akkor újabb enyhítésekre kerül sor. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy valószínűleg holnap elérhető lesz ez a szám, így szombaton kinyithatnak a teraszok. Ismertette, hogy a teraszok este fél 10-ig lehetnek majd nyitva, az üzletekhez hasonlóan. Egyúttal este 11 órára módosul a kijárási tilalom kezdete.
A vendéglátóhelyek újraindulása az első lépés a szabadság visszanyerése felé, és remélhetőleg ezt követően gyorsan tovább lehet lépni, hiszen jelentős mennyiségű oltóanyag érkezik az országba. A kormány mindent megtesz a kieső Janssen-vakcinák pótlására, a következő egy hétben egymillió kínai vakcina érkezik, 200 ezer adag orosz első oltás jön, és ütemezetten érkezik a második is. A Pfizerből a jövő héten több mint 300 ezer dózist hoznak – közölte.
A tárcavezető kifejtette: az oltóanyagokat a lehető leggyorsabban szeretnék beadni, s ez fokozott erőfeszítéseket kíván az egészségügyben dolgozóktól. A jövő héten a 4 milliós határt is átlépheti az oltottak száma, és aki most regisztrál oltásra, akár egy-két héten belül megkaphatja a vakcinát. Eddig mintegy 4,4 millióan regisztráltak. A társadalmi immunitáshoz legalább hatmillió beoltott kell – tette hozzá. Magyarországon május végére „mindenkit be tudnak oltani". Megjegyezte, hogy a már legalább egyszer beoltottaknak egy százaléka kapta el a koronavírust, és a tüneteik lényegesen enyhébbek. A második oltást követően még jobbak az adatok. Jelezte, az oltási igazolványhoz kapcsolódó jogosultságokról a héten döntenek.
A miniszter megjegyezte: most próbálják ki az online foglalási rendszert, akik SMS-t kaptak, online foglalhatnak időpontot az oltásra. Ha ez a rendszer beválik, általánossá tehetik.
A kormány értékelése szerint helyes volt, hogy hétfőn újra kinyitottak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatai. Azt mondta, hogy az óvodásoknak a 60, az alsó tagozatosoknak a 75 százaléka tért vissza az intézményekbe, és ez az arány napról napra növekszik. A tanárok és a szülők józanságát dicséri, hogy ilyen nagy számban jelentek meg a gyerekek az óvodákban és az alsó tagozaton.
A miniszter közölte, a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló, a parlament előtt lévő törvényjavaslat azt a célt szolgálja, hogy az ország cselekvőképessége, a koronavírus-járvány elleni védekezés biztosított maradjon. A javaslatban határidő – az őszi parlamenti ülésszak kezdetét követő tizenötödik nap – is szerepel, a korábbi ellenzéki kritikákra tekintettel. Hozzátette: a kormány, ha már nincs szükség a veszélyhelyzetben alkalmazható eszközökre, bármikor dönthet a veszélyhelyzet megszüntetéséről.