2021. július 25., vasárnap

Palma: 320 jagodinai nő pereli Marinika Tepićet

Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia párt (JS) vezetője ma tolmácsolta a jagodinai ügyészség bejelentetését, miszerint a településen megkezdik azok kihallgatását, akik azt állítják, hogy a politikus által szervezett partikon kiskorú lányok társaságát élvezték.

Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Pártjának alelnöke korábban azzal vádolta Palmát - aki mellesleg a városi közgyűlés elnöke -, hogy olyan partikat szervezett, amelyeken fiatal lányokat molesztáltak.

Tepić ezt a vádat egy anonim személy vallomásával támasztotta alá.

Marković a Prva Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a jogi személyek kérdéseire hazugságvizsgálóra kötve fog válaszolni.

Arra is kitért, hogy a jagodinai ügyészségen tett látogatása alkalmával már kijelentette, hogy minden hazugság, s azt is elmondta, hogy a pártatlanság fenntartása miatt az ügyet nem a saját városának illetékesei fogják kezelni.

A gyanúsított hozzátette még, hogy a vádakat bizonyítani kell, ezért is keresik a személyeket, hiszen valakinek börtönben a helye. Továbbá arra is kitért, hogy Marinika ellen 320 jagodinai nő indított keresetet, mert azt állította, hogy csak úgy kaphattak állást a közszférában, hogy azt előtte Tepić jóváhagyta.

Marković szerint minderre azért került sor, mert ellenzékiként túlságosan nagy népszerűségnek örvend.