2024. április 19., péntek

Vállalkozói vásár virtuális térben

Boško Vučurević: A vállalkozásoknak kiemelt szerepük van a gazdasági növekedésben

Az Újvidéki Vásár Master kongresszusi csarnokában tegnap megnyílt a Vállalkozói Vásár, amely a járványhelyzetre való tekintettel digitális térben valósul meg. A Vállalkozói Vásárt a tartományi kormány az Újvidéki Vásárral közösen rendezte meg, azzal a céllal, hogy ezekben a nehéz időkben az üzleti élet résztvevői építhessék a kapcsolataikat, tapasztalatot cseréljenek, népszerűsítsék magukat, és hogy megtalálják a potenciális befektetőket, forgalmazókat. A rendezvény kiváló alkalom arra is, hogy a vállalkozók értesüljenek az aktuális pályázatokról, a tartományi kormány intézkedéseiről, valamint a mikro-, kis- és középvállalatok megsegítésére szánt támogatásokról. 

Nenad Ivanišević: A vállalkozói légkört a járványhelyzet sem tudta elfojtani, csupán ideiglenesen csillapítani (Fotó: Ótos András)

Nenad Ivanišević: A vállalkozói légkört a járványhelyzet sem tudta elfojtani, csupán ideiglenesen csillapítani (Fotó: Ótos András)

– Ezzel a rendezvénnyel  hidat építünk a jelenlegi helyzet és a pandémia utáni időszak között, amikor arra számítunk, hogy ismét tele lesznek a csarnokok vállalkozókkal, de látogatókkal is, akik érezni szeretnék a vállalkozói légkört, melyet a járványhelyzet sem tudott elfojtani, csupán ideiglenesen csillapítani. Ezt jól mutatja a  tartományi titkárságnak a vállalkozások megsegítésére szánt legutóbbi pályázata is, amelyre több mint 2500-en jelentkeztek – közölte Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár. Hangsúlyozta, hogy az eseményen kiemelt szerepet kapnak a női vállalkozók és a régi mesterséget űzők, akik további támogatásra szorulnak. A járvány azt sem tudta leállítani, hogy a tartományi kormány támogassa őket – emelte ki Ivanišević.

Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy a vállalkozásoknak kiemelt szerepük van a gazdasági növekedésben. Rámutatott arra, hogy  2020-ban  Vajdaságban 28.615 aktív vállalatot tartottak számon, közülük 85 százalék volt mikrovállalkozás.

– Ez jól mutatja a gazdaságunk erejét a járványhelyzet ellenére is.  Az üzleti élet résztvevői a Vajdasági Gazdasági Kamara tagjai, és a mi feladatunk az, hogy támogassuk őket – közölte Vučurević.

Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója annak a reményének adott hangot, hogy őszre élőben, a kiállítókkal, vállalkozókkal és látogatókkal együtt is megszervezhetik a vásárt.

Tavaly március óta nincs lehetőségünk élőben vásárt tartani, de aktívak maradtunk, a rendezvényeket online térben szerveztük meg, így tartva fenn a kapcsolatot a kiállítókkal és a látogatókkal. A Vállalkozói Vásár tartalma a www.expoonline.rs weboldalon érhető el.