2021. szeptember 25., szombat

Miként bíráljuk a kapitalizmust?

Losoncz Alpár: A formakereső ellenállás

A világtörténelemben bekövetkezett nagy forradalmi változásokat általában évtizedekig tartó intellektuális előkészítő munka előzte meg. Társadalomtudósok, filozófusok, szociológusok, közgazdászok egész hada igyekezett megadni a majdani forradalmak részletes programját. Elég, ha csak az 1789-es francia forradalmat megelőző felvilágosodásra, vagy a mi 1848/49-es forradalmunk és szabadságharcunk előzményére, a reformkorra gondolunk. Ez alól a közép-kelet-európai rendszerváltások sem voltak kivételek. 1989 a szamizdat folyóiratokban megjelent tanulmányokból és az ellenzéki értelmiségiek lakásaiban folytatott vitákból sarjadt ki. Elnézve viszont napjaink rendszerellenes megmozdulásait, az embernek az az érzése támad, hogy jelenünk „forradalmárai” e sok éves intellektuális előkészítő munkát megspórolva szeretnének gyökeres változásokat elérni. Anélkül azonban, hogy kielemeznénk és megismernénk ellenállásunk tárgyát, a fellépés ellene nem kecsegtet hosszú távú sikerrel. Losoncz Alpár A formakereső ellenállás című tanulmánykötete éppen erre szeretné felhívni a figyelmet.

(Forum – Napvilág Kiadó, Újvidék – Budapest, 2020, 386 oldal)

A kötet a szerző korábban megjelent hat írásának kiegészített változatát tartalmazza. A szövegek, egy kivételével eredetileg szerb nyelven íródtak, amelyeket Kocsis Árpád, Radics Viktória és Tóth Szilárd János fordított le magyarra, majd azokat Losoncz Alpár jelentősen kibővített. A hat írás legtöbbje egy vagy két filozófussal és az általuk képviselt gondolati irányzattal foglalkozik. Olvashatunk Michel Foucault-ról és Giorgio Agambenről, Antonio Negriről, Michael Hardról és Gilles Deleuzeről, valamint a radikális szembeszegülés két filozófusáról: Jean-Jacques Rousseau-ról és Karl Marxról. A tanulmányok nem függenek össze szorosan egymással, a tárgyalt tematika fűzi őket egybe, nevezetesen a kritikai társadalomelmélet.

Az utóbbi években, évtizedekben egyre több antikapitalista, antiglobalista, a neoliberalizmust támadó mozgalom, szervezet és párt alakult, amelyek nyomán világszerte számos tömegmegmozdulásra került sor. Elég, ha csak a franciaországi sárgamellényesek törekvéseire gondolunk. E szervezetek és mozgalmak legfőbb ismertetőjegyei, hogy valamilyen kiutat szeretnének találni a tőkés rendszerből, ám idővel rendre kifulladnak, éppen azért, mert még az útkeresés fázisában vannak, nem rendelkeznek kiforrott programmal és jövőképpel. Tudományosan körüljárva a problémát, Losoncz Alpár kötetében ennek az útkeresésnek kíván útjelzőt adni. A szerző előszavában leszögezi, hogy „hiába ismételgetjük a lényegében mutáns neoliberalizmus elleni filippikákat, ha közben idegenkedünk a mélyszerkezet vizsgálatától”, majd hozzáteszi, hogy könyvében éppen ezért megpróbálja „azonosítani a frontvonalakat, méghozzá a polemizáló válságtolmácsolás fényében”.

A hat tanulmánnyal Losoncz Alpár el is végzi ezeket a mélyszerkezeti vizsgálatokat. Legfőképp arra keresi a választ, hogy miként közelítsük meg bírálatunk tárgyát, a jelenleg fennálló tőkés struktúrát. Foucault nyomán például egy olyan hatalomgyakorlási formaként tekintsünk rá, amely a szabadság és a hatalom folyton versengő viszonyára épül, esetleg olyan objektivitásként kezeljük, amelyet az egymást követő válságok határoznak meg? Függetlenül attól, hogy szimpatizál vagy sem az említett mozgalmakkal, A formakereső ellenállás fontos olvasmány mindenki számára, aki nem pusztán az egyszerű politikai szólamok szintjén, hanem társadalomkritikai alapossággal szeretné megismerni a kapitalizmust.