2024. április 18., csütörtök
ZOMBOR

„Polgárőrök” önbíráskodása

Zomborban, Apatinban, Belgrádban és más településeken előfordult már, hogy a magukat polgárőröknek (narodna patrola) tartó, migránsellenes, szélsőséges férfiak sajátos módszerekkel igyekeznek megoldani a migránshelyzetet. Zomborban legutóbb az elmúlt vasárnap egy ilyen polgárőrség önkényesen előállított egy csoport, vagonokban bujkáló afgán menekültet, és akaratuk ellenére a helyi befogadóközpontba kísérték őket. Mindezt símaszkokkal álcázva hajtották végre, cselekedetüket videofelvételen dokumentálták. Az önbíráskodásra a lakosság is fölfigyelt, feljelentést tettek a rendőrségen. A migránsokat a befogadó központ elutasította, mondván, a táborlakók zöme arab, és közismerten afgán ellenesek, befogadásukat provokációnak tekintenék.

A rendőrség az akcióban részt vevő négy polgárőrt előállított, kihallgatott, az ügyész meghagyására mobiltelefonjaikat lefoglalta, majd néhány óra múltával szabadon engedett, egy személy kivételével, akit korábban elkövetett szabálysértései miatt rendőri kísérettel Belgrádba szállított.

Az esemény hallatán zombori és fővárosi polgárőrök gyülekeztek a rendőrség épületénél, szerintük társaik csupán a vasútállomás embertelen körülményei közül szabadították ki az iratokkal nem rendelkező afgánokat. A rendőrség épülete elől a migránsok jelenléte ellen tiltakozók, száznál többenen sétát tettek a városban, fennhangon skandálva, hogy nem kérnek a migránsokból.

A magára hazafias erőként tekintő „polgárőrség” céljai eléréséhez az erőszaktól se riad vissza, a közelmúltban Apatinnál állítottak meg migránsokat fuvarozó taxikat, és a sofőröket hathatós eszközökkel térítették el úti céljuktól.