2024. március 28., csütörtök

Szobormentés

Kishegyesen szeretnének megmenteni egy egyedi Szűz Mária-szobrot

Sok olyan érték lapul a környezetünkben, amiről nem is tudunk. A kishegyesi Nyugati temetőben egy Szűz Mária-szobor található, amely egykoron a falu központjában volt. Tegnap délelőtt dr. Silling Léda, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója, dr. Szőke Anna néprajzkutató és a Kishegyesi Értéktár Egyesület elnöke, valamint Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere felmérték a szobor állapotát, mert szeretnék megóvni az utókor számára.

A szobor megóvását Szőke Anna kezdeményezte, aki arról számolt be lapunknak, hogy egy ritka szoborról van szó.

– Ezt a Szűz Mária-szobrot már nagyon régen számontartom, mert részben a rokonságomhoz tartozik. Nincs hivatalos papírunk róla, de az unokatestvérem, Süveges Ilonka eltartója volt azoknak, akik itt nyugszanak, Szőke Ilonkának és Szőke Juliannának. Ő volt az, aki hosszú időn át gondoskodott erről a szoborról, és rendszeresen festette. Mindig téma volt kettőnk között, hogy meg kellene menteni. Sajnos Ilonka már nem tud gondoskodni róla, mert 80 éves, ezért elhatároztam, hogy lépni kell. Tulajdonképpen a tulajdonjog sincs tisztázva, ezért először ezen a téren kell lépnünk. Nagyon szeretném, ha ez a szobor megmaradna, mert ilyen nincs a környéken. Egy lourdes-i barlangszerű boltív alatt a lourdes-i Szűzanya ábrázolása található – számolt be Szőke, majd arról is szólt, hogy a szobor megmentése érdekében a műemlékvédelmi intézethez és a kishegyesi önkormányzathoz fordult. Nagyon fontos lenne megmenteni a szobrot, mert Vajdaság területén ehhez hasonló csak Kupuszinán található – hangsúlyozta a néprajzkutató, majd arról is szólt, hogy a szobor Trianon előtt a Fő utcán, a gyógyszertár előtt állt. A Fodor és Szőke család Trianont követően megmentették, és utána került ki a Nyugati temetőbe. Ez a történet csak elmondásokból rajzolódik ki, ezért Szőke a szabadkai püspökség levéltárában fog tovább kutatni, ugyanis a kishegyesi egyházközösség archívumában semmi sem lelhető fel a szoborról.

A kishegyesi Szűz Mária-szobor a Nyugati temetőben található (Lakatos János felvétele)

A kishegyesi Szűz Mária-szobor a Nyugati temetőben található (Lakatos János felvétele)

Kishegyes község önkormányzata támogatja a Nyugati temetőben lévő szobor megmentését – hangsúlyozta lapunknak Sándor István alpolgármester.

– Örülök, hogy a Kishegyesi Értéktár Egyesület aktív, bizonyos értékeinket a felszínre hozza, és igyekszik ezeket megmenteni. Azt gondolom, hogy a Kommunál Közvállalattal meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy ez a sírhely, amennyiben nincs bejegyzett tulajdonos, miképpen kerülhetne át az egyesület tulajdonába. Ez megnyitná annak a lehetőségét, hogy pályázzanak akár anyaországi, akár más forrásokra. Ezt a szobrot minél tovább szeretnénk megőrizni, hogy száz év múlva is megtekinthető legyen, és valaki el tudja mesélni a történetét – mondta az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy először a sírhely tulajdonjogi viszonyát fogják tisztázni, majd az önkormányzat támogatni fogja az egyesületet a szobor megmentésében és megóvásában.

Sokszor fordulnak a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézethez szobrok és kültéri keresztek kapcsán – mondta el lapunknak Silling Léda.

– Van, amikor tudunk segíteni, és van, amikor nem. Ebben az esetben a festő-restaurátorunk nézte meg a szobrot, megvizsgálta az állagát, és hogy hogyan lehetne ezt helyreállítani. Hamarosan kijövünk a szobrász-restaurátorunkkal is, mert ő pontosan meg tudja mondani, hogy mit lehet vele kezdeni, és hogyan lehet megóvni. Amikor tisztázódni fog a szobor további sorsa, akkor a restaurátorunk segíteni fog Kishegyesnek, mert az intézet területéhez tartozik ez is – mondta az igazgató, majd hozzáfűzte, hogy akár műemlék a szobor, akár nem, tudnak segíteni.