2021. május 15., szombat

Márton László kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat

A Nibelung-ének című irodalmi mű fordításáért, valamint teljes írói életművéért Márton László kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat – közölte az Artisjus Egyesület az MTI-vel szerdán.

Márton László az írásai (novellák, regények, tanulmányok, színművek) az 1980-as évek eleje óta jelennek meg, mintegy 25 kötete látott napvilágot. Műfordítóként elsősorban a német irodalom klasszikusait ülteti át. Ebbe a sorba illeszkedik a 800 éves, több mint kétezer strófás Nibelung-ének fordítása is.     "Olyan fordítás készült Márton László műhelyében, amely remekül olvasható mai magyar nyelven szólaltatja meg a középkori énekmondást, s ezáltal maiként élvezhető verses regényt teremtett számunkra" - idézi Margócsy István irodalomtörténész laudációját a közlemény.     Márton László mellett további négy szerző kap Artisjus Irodalmi Díjat. A költészet kategóriában Wirth Imre Lementem egy üveg borért Hajnóczynak című verseskötetével nyert. Az író, költő, irodalomtörténész és szerkesztő Wirth Imre jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusa. A 80-as évek közepétől jelentek meg versei, 1990 óta olvashatók kritikái, esszéi. Történetek az eszkimóháborúból című kisregénye 1994-ben jelent meg.  A próza kategóriában Kiss Tibor Noé kap elismerést a Beláthatatlan táj című regényéért. A szerző a Jelenkor és a Színház folyóiratok tördelőszerkesztője, a Jelenkor Online felelős szerkesztője. Szépirodalmi szövegei számos kiadványban és antológiában olvashatók, regényei cseh, finn, osztrák, lengyel és szlovén kiadásban is megjelentek. A díjazott kötet egy tragikus családtörténetet mesél el, amely a kitörés lehetetlenségéről, a családi, emberi kiszolgáltatottságról szól.     Szolláth Dávidot Mészöly Miklós című monográfiájáért díjazták a tanulmány kategóriában. A Déry Tibor-díjas irodalomtörténész, kritikus és szerkesztő 2003 óta kutató az Irodalomtudományi Intézetben. Új könyve a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának gazdag pályáját mutatja be.     Bódi Katalin irodalomtörténész, kritikus és szerkesztő az Éva születése című kötetért kap Artisjus Irodalmi Díjat az esszé kategóriában. A szerző tudományos érdeklődése a klasszikus magyar irodalom mellett a képzőművészeti nőábrázolások és az aktok története. 2019-ben jelent meg az Éva születése című, válogatott esszéket, kritikákat és tanulmányokat tartalmazó kötete.     Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. A díj az egyik legjelentősebb magyarországi irodalmi elismerés, eddigi díjazottjai között van Takács Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Berkovits György, Nádasdy Ádám, Pintér Béla, Tőzsér Árpád és Kukorelly Endre is – írja a közlemény.