2024. március 29., péntek
SZABADKA KÖZTÉRI SZOBRAI (39.)

A lovas

Szabadka nemrégiben egy új köztéri szoborral, Ivan Antunović katolikus püspök egész alakos szobrával gazdagodott, hamarosan pedig Bíró Károly egykori polgármesternek és I. Petar Karađorđević szerb királynak is szobrot állítanak. Sorozatunkban városunk meglévő köztéri szobrait mutatjuk be.

A lovas (Vozar) címet viselő szobor a Petőfi Sándor utcában, az út közepén végighúzódó parkban található. Az alkotás azon szabadkai szobrok sorát gyarapítja, amelyet nem a megemlékezés szándékával állítottak fel, hanem művészeti alkotásként került köztéri elhelyezésre.

A lovas Sava Halugin okleveles szabadkai szobrászművész alkotása. A szobor 2004-ben a Központ II. helyi közösség lakóinak kezdeményezésére került a mai helyére a Petőfi Sándor utca Fasizmus Áldozatainak tere felőli végébe, ahol ismert épületek veszik körbe. Az egyik oldalról a Csáth Géza íróról, míg a másik oldalról az Oláh Sándor festőről ismert épület található. Maga az absztrakt szoborkompozíció leginkább a versenypályára és a lóversenyekre emlékezteti a szemlélőt. A lovas, az 1947-ben Törökkanizsán született Sava Halugin 1982-től napjainkig tartó alkotói korszakának egyik képviselője. E korszak az Aranđelovacon a Márvány és hangok című szimpóziummal veszi kezdetét, ahol a szobrászművész kőből készült alkotásokat mutatott be. A szobrászművész alkotásainak készítésekor gyermekkori emlékeiben felmerülő, misztikus ködbe vesző tárgyakat formáz meg, amelyek elvesztették funkciójukat, nem tudni már pontosan rendeltetésüket. Kompozíciói elvontak, több jelentéssel is bírnak. Halugin munkásságát számos szabadkai köztéri szobor dicséri. Így például a Szabadka Sri Chinmoy Békeváros és a Hűségükért emlékmű, valamint a Csírázás címet viselő alkotás, amely a Szabadegyetem előtt található. Emellett részt vett többek között a Jovan Nenad-szobor és A felszabadulásért és az egyesülésért elesettek emlékművének felújításában. Halugin készítette emellett a dr. Zoran Đinđić téren található Csobogót is.

A lovas című szobor, ahogy oly sok szabadkai szobor, 2014-ben egy időben eltűnt a talapzatáról. Ebben az esetben azonban kivételesen nem rongálásról vagy lopásól volt szó. A köztéri szobrot ugyanis maga az alkotó, Sava Halugin „vette kölcsön”, hogy azt bemutathassa egy kiállításon. Az alkotás később visszakerült a helyére és azóta is ott áll. Sajnos, mint számos szabadkai köztéri szobor esetében, ezen az alkotáson sem találni emléktáblát vagy feliratot, amely jelezné a szemlélőnek, hogy a szobor kinek az alkotása, mi a címe, és hogy mikor került oda.