2024. április 20., szombat

Fremond: Gyorsítsák fel a támogatások és az adósságok kifizetését!

Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a köztársasági képviselőház ülésén arra kérte a mezőgazdasági minisztériumot, az agrárkifizetések igazgatóságát és a pénzügyminisztériumot, hogy gyorsítsák fel a jószágtenyésztőknek járó támogatások, valamint az elmaradt adósságok kifizetését.

Felszólalásában rámutatott, a koronavírusjárvány idején a mezőgazdaság lett a legfontosabb gazdasági ág, így az európai országok kormányai az élelmiszerelőállítást nemzetbiztonsági szintre emelték. Szerbiában több, mint 1,5 millió ember él mezőgazdaságból, éppen ezért szavai szerint fontos gondot viselni arról, hogy hogyan támogassa az állam a mezőgazdaságot.

A nyugat-, az észak- és a dél-bácskai, valamint az észak-bánáti termelők részéről érkezik a legtöbb panasz, ami a jószágtenyésztésre szánt támogatásának kifizetésére vonatkozik. Fremond, a magyarkanizsai termelők példáján keresztül mutatott rá, hogy bár a termelők még tavaly átadták a vágóhídra a hízóbikákat, az utánuk járó támogatás kifizetésére a mai napig nem került sor, csupán a termelők 10 százaléka kapta meg az igényelt összeget. A parlamenti képviselő rámutatott,  a legnagyobb gond, hogy az elmaradt kifizetések elbírálása nem a kérvények érkezése sorrendjében kerül feldolgozásra, hanem a nagygazdák élveznek mindig elsőbbséget.