2024. április 18., csütörtök

Legjobb Vajdaságból

Csütörtöktől újra használatba kerülhet a vajdasági termékek védjegye – Bemutatták a gazdasági titkárság új mobiltelefonos alkalmazását

A gazdasági titkárság az első a tartományi szervek közül, amely saját mobilalkalmazást működtetett – hangzott el tegnap az újítás bemutatóján. A korszerűsítést elsősorban az átláthatóság növelése érdekében végezték el – hangsúlyozta az eseményen Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár.

– A mobiltelefonos alkalmazás lehetővé teszi, hogy a lakosok teljes betekintést nyerjenek a titkárság munkájába. A folyamatos és gyors tájékozódás mellett egy kattintással hozzáférhetnek az olyan tartalmakhoz is mint a közbeszerzési eljárások és a titkárság által kiírt pályázatok. Az utolsó kiírásunkra több mint 2500-an jelentkeztek, de meggyőződésem, hogy idővel sokkal több érdeklődőt is be tudunk vonzani. Fontosnak tartom, hogy a pályázókkal folyamatosan kapcsolatba legyünk: az alkalmazás lehetőséget ad arra is, hogy a lakosokat közvetlenül értesíteni tudjuk az újdonságokról.

A titkár felkérte a vajdaságiakat arra, hogy töltsék le az applikációt, és visszajelzésükkel segítsék  működésének fejlesztését.  Az új mobiltelefonos alkalmazás az Android és az IOS operációs rendszerekre is letölthető. A csupán 27 MB tárhelyet elfoglaló applikáció a Privreda i Turizam APV néven a Google Play és az Apple áruházakban található meg.

ÚJJÁÉLESZTIK A VMSZ KEZDEMÉNYEZÉSÉT

Ivanišević a korszerűsítés mellett beszélt arról is, hogy csütörtöktől újra használatba kerülhet a Legjobb Vajdaságból elnevezésű védjegy. A titkár megköszönte a tartományi kormánynak azt, hogy újra napirendre tűzte a helyi termékek azonosításának újjáélesztését.

Nenad Ivanišević titkár nyilatkozik az újságíróknak (Fotó: Dávid Csilla)

Nenad Ivanišević titkár nyilatkozik az újságíróknak (Fotó: Dávid Csilla)

– A védjegyet 2006-ban alkalmazták először, amikor Pásztor István állt a gazdasági titkárság élén. Most tartományi kormányfőként ő lesz az, aki újra javasolni fogja életbe léptetését. A gazdasági titkárság ugyanis kezdeményezte, hogy a helyi termékek ismét legyenek megjelölhetőek. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy felismerhető legyen minden, ami vajdasági: ezúttal ugyanis a termékek mellett a márkázás lehetőséget kiterjesztenénk az olyan szolgáltatásokra is mint az idegenforgalmi kínálat vagy a régi mesterségek.

A titkár kiemelte, hogy a tervek szerint a védjegy odaítélését szigorúan ellenőrzik. Május 28-án jelentetik meg az első olyan kiírást, amelyen újra pályázni lehet majd a Legjobb Vajdaságból márka megszerzésére. A védjegy kérelmezése és bejelentése teljesen ingyenes lesz, a tartományi titkárság ugyanis biztosította az eszközöket az eljárások költségeire – jelentette be Ivanišević.

MEGTARTJÁK A VÁSÁROKAT

A titkár újságírói kérdésre kitért a csütörtökön kezdődő Vállalkozók Vásárára is, amelynek egyik házigazdája a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság.

– Úgy döntöttünk, hogy nem halaszthatunk el minden eseményt és rendezvényt a koronavírus-járvány miatt. A járványügyi rendelkezéseket betartva megtartjuk a Vállalkozók Vásárát, a találkozó ugyanis a régió gazdaságának egyik mozgatórugója, amelyen részt vesznek a horvát és a bosnyák gazdasági kamarák képviselői is. A részben élőben, részben online zajló találkozó ugyanakkor bevezető abba a projektumba is, amelynek megrendezését októberre tervezzük. Reményeink szerint akkora, a beoltottságnak köszönhetően, már rendeződik a helyzet, és megszervezhetünk egy szélesebb körű, többnapos vállalkozói vásárt, amelyen élőben bemutathatjuk a vajdasági üzleti élet gazdagságát.  

A vásárokról, a pályázatokról és minden más újdonságokról a cikk elején említett mobiltelefonos alkalmazás mellett azon a nemrégiben beüzemeltetett telefonszámon is tájékozódhatnak a lakosok, amelyet a Telekom biztosított – tette hozzá Ivanišević. A gazdasági titkárság volt ugyanis az első, amely ingyenesen hívható telefonszámot hozott létre: eddig több mint kétezren érdeklődtek ilyen módon a titkárság szakembereinél. A jövőben még jobban kifejezésre jut a közvetlen kommunikáció jelentősége, hisz az említett vajdasági védjegyhez kötődő kiírás mellett május 5-én megjelennek a foglalkoztatással kapcsolatos pályázatok is – jelentette be a gazdasági titkár.