2024. április 19., péntek

A vidám hajótörött

Jaroslav Hašek cseh humorista és szatirikus író száz évvel ezelőtt, 1921 tavaszán kezdett hozzá fő műve, a Švejk, a derék katona című regény végleges változatának megírásához. Nagy lélegzetű alkotásának volt előzménye, hiszen a Švejk, a derék katona és egyéb különös történetek című könyve 1912-ben jelent meg. Abban bukkant fel először a szeretetre méltó, együgyűnek tűnő Švejk alakja, akit a szerző immár nem elbeszélések, hanem önálló regény hősévé kívánt tenni. Az elkészült mű első részét füzetek formájában árusították vendéglőkben, kávéházakban, mivel az író botrányai miatt nem akadt olyan kereskedő, aki felvállalta volna a kiadvány megjelentetését. A fogadtatása azonban kedvező volt, sőt néhány évvel később, német fordítása nyomán, a regény nemzetközi ismertségre tett szert, több, mint hatvan nyelvre lefordították.

Sikerének titka egyrészt a történet szatirikus jellege, hiszen a szerző írásában görbe tükröt tart az Osztrák–Magyar Monarchia, annak intézményei, hivatalai, bürokratái, hadserege elé, sőt korának kispolgári erkölcseit és gondolkodásmódját is kifigurázza. Mindemellett a háború- és monarchiaellenes regény középpontjába egy olyan karaktert tett Švejk személyében, akiről nehéz megállapítani, hogy gyengeelméjű, vagy épp ellenkezőleg, egy dörzsölt fickó, aki lükének tettetve magát kigúnyolja környezetének visszásságait, miközben azon ügyködik, hogy ép bőrrel megússza a háborút. Ez az izgalmas, ambivalens személyiség rengeteg humor, lehetetlen szituáció forrása, észjárásával, passzív ellenállásával a cseh kispolgári világ sajátos képviselője. A háború, avagy ahogy ő nevezi: „a dicsőséges csihi-puhi” eseményeinek anekdotikus elmesélésével Švejk lerántja a leplet a monarchia militarista világának képviselőiről, a fegyelmezés gépies, lélektelen formájáról, a korlátoltságról, az alkoholizmusról, a kártyafüggőségről, az emberi ostobaságról.

Olvasva az írói életrajzot, feltűnik több párhuzam is a szerző és főhőse között. Jaroslav Hašek nyilvánvalóan önmagából is merített Švejk karakterének megformálásakor, ráadásul több életrajzi elem is felbukkan a regényben, a „derék katona” kalandjai sok esetben a szerző eseménydús életének momentumaira emlékeztetnek. A feljegyzések szerint Hašek ifjú éveiben bejárta a Monarchia tartományait, csavargott és alkalmi munkákból élt. A félrevezetés, ámítás, rászedés mestere, utcai csetepaték résztvevője volt, egy ízben több hónapnyi börtönbüntetést kapott egy rendőrtiszt megtámadásáért. Később szabadfoglalkozású íróként, újságíróként tevékenykedve a prágai kiskocsmák közismert botrányhőse lett, aki kávéházi asztaloknál sebtében írta vitriolos tárcáit, elbeszéléseit. Elvállalta az Állatok Világa című lap szerkesztését is, ám rövidesen elbocsátották a szerkesztőségből, az általa kitalált állatokról írott cikkei miatt. Az első világháború alatt belépett a hadseregbe, de a fronton töltött rövid idő után megadta magát az oroszoknak. Kijevben folytatta korábbi, bohém életét, lumpolt, kocsmákban tisztekkel verekedett, valamint dolgozott a regényén, amelyben felhasználta gazdag háborús élményanyagát is: a mellékszereplők zömét katonabajtársairól és fölötteseiről mintázta. Valós ihletője volt tehát a regénybeli, szoknyapecér Lukáš főhadnagynak, a részeges Katz tábori lelkésznek, a retardált Dub hadnagynak, a léha Marek egyéves önkéntesnek, akivel Švejk raboskodott, és a pökhendi Vodičkának, az öreg árkásznak is, Švejk vele együtt verekedett Királyhidán, és vele beszélték meg, hogy a háború után este hatkor összefutnak majd egy prágai sörözőben, a Kehelyben, és csapnak ott egy jó kis murit. A cseh katonák az orosz oldalra való átszökésének gondolata is saját tapasztalaton alapult, csakúgy, mint Švejk hadi kalandjai – úgy a hátországban, katonai fogdákban és egészségügyi intézményekben lebzselve, vagy a fronton, illetve a fogságban. Ő a ravasz kisember mintapéldánya, aki igyekszik a tisztesség és becsület látszatát kelteni, miközben menti a bőrét, mégpedig úgy, hogy addig hülyéskedik, amíg bolondnak titulálják, mert tohonyaságaival és furfangjaival terhére van a katonai feljebbvalóinak.

Nyilvánvalóan saját jellemét mentette tehát át főhősébe Hašek, akit kövérkés, jóságos, de gyermekded módon kegyetlen és könnyelmű emberként, afféle „vidám hajótörött”-ként őrzött meg az irodalomtörténet, olyasféle személyként, aki nem találta helyét a polgári életben. Talán éppen emiatt pellengérezte ki ezt a számára idegen közeget írásaiban, és tette mindezt olyan színvonalon, hogy még ma is frissek, találók, szórakoztatók a meglátásai, legyenek azok a regényben, karcolatokban, szatírákban vagy humoreszkekben olvashatók. Az általa ábrázolt közeg ismerősnek tűnik, s képi megformáltsága is időszerű. A Hašek-műveknek ugyanis Josef Lada illusztrációi a szerves részüket képezik. Lada nemcsak barátja, hanem a bohém kalandokban az író társa is volt, és neki sikerült eddig a legjellemzőbben ábrázolni Hašek figuráinak sajátos világát, a rendőröktől kezdve a városi suhancokon keresztül a császári és királyi katonatisztekig, és a „cseppet sem tiszteletre méltó tisztelendő urakig”. Ha fellapozzuk a Švejk, a derék katona című regényt, vagy például a Hašek szatirikus elbeszéléseit tartalmazó Dekameront, a bennük található Josef Lada-illusztrációk megelevenítik az ábrázolt történetet, és megnevettetnek, hiszen minden rajz esszenciája Hašek ficskaszóró sziporkáinak. S ha beleolvasunk valamelyik kötetbe, megállapíthatjuk, hogy bár eltelt a megírásuk óta egy egész évszázad, ma is lenyűgöznek bennünket a professzionális imposztor jelenetei, a közép-európai akasztófahumor, a páratlan karakterábrázolás, s a készség, amellyel Jaroslav Hašek világirodalmi szintre emelte a „túlélés és az ostobaság művészetét”.