2024. március 28., csütörtök

Új épületbe költözne a zentai bíróság

A község területén az elmúlt három hónap alatt egyetlen olyan eset sem volt, amit a járványhelyzetben az egészségügyi előírások be nem tartása, fertőzés terjesztése, illetve közegészség elle

Mivel a Zentai Alapfokú Birósság jelenlegi épülete Zenta község vagyonát képezi, ugyanakkor már elöregedett és nem felel meg az igazságügyi szervek szükségleteinek, az intézmény a Szerb Köztársaság Igazságügy-minisztériumtól kérelmezte, hogy anyagilag biztosítsa a bíróság új székhelye terveinek az elkészítését és megvalósítását – hangzott el többek között az alapfokú bíróság hagyományos, negyedévente megrendezésre kerülő sajtótájékoztatóján, amit ma tartottak meg az intézmény épületében. Stajić Marijana, a bíróság szóvivője ennek kapcsán a jelenlévő újságíróknak azt is elmondta, hogy Zenta Község készen áll arra, hogy térítésmentesen biztosítson építési telket, amelyen a minisztérium jóváhagyásával és az általa biztosított eszközökkel elkezdődhessen az új bírósági épület megépítése.

A Zentai Alapfokú Biróság az idei évet 1744 megoldatlan tárggyal kezdte, amelyek közül 29 régebbi, vagyis 3 évnél hosszabb ideje tartó eljárás volt. Az év első három hónapjában a bíróságra 1216 eljárás érkezett, így az elmúlt négy hónapban 2960 tárgy esetében zajlott eljárás – ecsetelte a sajtószóvivő, aki egyben arról is beszámolt, hogy ezek közül március utolsó napjáig 1645 eljárást, ebből 14 régebbit le is zártak, így összesen 1315 tárgy maradt (egyelőre) megoldatlan.
Stajić Marijana szerint ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy ez idő alatt két bíróval kevesebben voltak kénytelenek dolgozni, de ennek ellenére elégedettek az elért eredményekkel és a megoldott, ezek közül a lezárt régebbi ügyek számával, s egyben arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a bírók hiányának a betöltése kapcsán kérelemmel fordultak a Bírók Legfelsőbb Tanácsához, amely szerv egy bírói hely betöltésére írt ki pályázatot a Zentai Alapfokú Bíróságon. Emellett még két bírói segédüket javasolták kinevezésre, az egyiket a Zentai Szabálysértési Bíróságon, a másikat pedig a Szabadkai Alapfokú Bíróság bírójának.
– A bíróság továbbra is kérelmezi a másik bírói hely betöltését, s a döntésükre még várunk – jegyezte meg a szóvivő, aki egyben hozzáfűzte, hogy amennyiben megtörténik a birósegédek kinevezése, akkor az, a bírói segédek kis száma miatt, továbbnehezíti a zentai bíróság munkáját, mivel betegségük vagy pedig családtagjaik egészségügyi gondjai, és a koronavírus-fertőzés miatt is többen betegszabadságon vannak.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a zentai bíróság az elmúlt negyedévben 48 Apostille, vagyis nemzetközi felülhitelesítést végzett el, valamint 159 bizonylatot adott ki arról, hogy a kérelmezővel szemben folyamatban van-e nyomozati-vagy pedig büntetőeljárás, ugyanakkor a kérdéses időszakban mindössze egy megalapozott panaszt nyújtottak be a bíróság munkája kapcsán, azzal, hogy a fennálló járványhelyzet miatt a továbbiakig nincs lehetőség közvetlen panasz benyújtására, s ügyfélfogadás sincs, így a felek panaszaikat írott formában postán keresztül, vagy pedig az iktatóban átnyújtva tehetik meg.
A szóvivő beszámolt arról is, hogy a zentai bíróság döntése alapján jelen pillanatban három személy van vizsgálati fogságban kábítószer birtoklása, valamint illegális előállításának és terjesztésének a vádjával, valamint illegális fegyver- és robbanószer birtoklása, gyártása és forgalmazásának elkövetése miatt.
A község területén egyébként az elmúlt három hónap ideje alatt egyetlen olyan eset sem volt, amit a járványhelyzetben az egészségügyi előírások be nem tartása, fertőzés terjesztése, illetve közegészség ellen elkövetett bűncselekmény miatt indítottak volna.
A sajtótájékoztató végén a szóvivő beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban mindössze egy peres esetet sem utaltak át mediációra, vagyis peren kívüli közvetítésre, s egyben felhivta a zentaiak figyelmét, hogy a mediációs eljárások kapcsán a felek minden munkanapon 9,00 és 12,00 óra között kaphatnak információt a 15-ös irodában. vagy telefonon a (024) 655-444-es számon a 214-es melléken. Emellett a bíróságon ingyenes szórólapokon is népszerűsítik ezt az ügymegoldási formát, amiről bővebben a Zentai Alapfokú Bíróság honlapján is olvashatnak az érdekelt felek.
Ugyanakkor a peren kívüli közvetítés, a mediáció népszerűsitése érdekében az újvidéki Vlašić Miodragnak és a zentai Popov Goran mediátoroknak is eljuttattuk a bíróságunk mediációra alkalmas ügyeit – emelte ki Stajić Mirjana.