2024. március 29., péntek

A fasizmus kelebiai áldozataira emlékeztek

Stevan Bakić: A szerb és a magyar nemzetnek a jövőben barátként kell együttműködnie

Az 1941 áprilisában meggyilkolt kelebiai szerb áldozatok emléke előtt rótta le kegyeletét Stevan Bakić, Szabadka polgármestere a város a második világháborúban való megszállásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából. A Subotica.com tudósítása szerint a polgármester és küldöttsége, valamint a hozzátartozók a sétaerdei pravoszláv temetőben, a kelebiai áldozatok emlékművénél helyezték el az emlékezés virágait, majd részt vettek a Bácskai Egyházmegye papjai által szolgáltatott szertartáson.

Ezt megelőzően a sajtó képviselőinek nyilatkozva Bakić kiemelte: „A második világháborúban felfoghatatlan gaztetteket követtek el. Ezekről soha nem szabad megfeledkezni, újból és újból el kell ítélni azokat, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg. Ugyanígy azoknak az emlékét is életben kell tartani, akik a megszállást követően nem gyilkoltak és raboltak, hanem szomszédjaik életét védték. Ezeknek az embereknek az emlékére alapozzuk napjainkban a szerb–magyar kapcsolatok erősítését. Fontos, hogy a jövőben barátként és partnerként haladjunk előre.”