2024. április 18., csütörtök

Görögországban nem kell többet költenünk, mint a járvány előtt

A görög kormány ma reggeli döntése alapján lehetővé teszi a szerbiai állampolgároknak az országba való belépést, azonban a korlátozások továbbra is érvényben vannak az országon belül, s az még nem világos, hogy mikor enyhítenek rajtuk.

Aleksandar Seničić, az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének (YUTA) igazgatója szerint a célországba bármely vakcina felvételével be lehet lépni, vagy egy 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel és egy PLF-űrlappal.

A szóban forgó űrlapot online formában kell kitölteni, alapvető információk megadásával (tartózkodási hely, személyes adatok, stb.). Az űrlap átküldése után mindenki kap egy QR kódot, melyet az utazni vágyóknak maguknál kell tartaniuk digitális, vagy nyomtatott formában.

A korlátozások feloldása mégcsak most kezdődött, ezért a turisták mozgása korlátozott, azaz a PLF-formulán megadott városban/községben kell eltölteniük a nyaralást.

Seničić szerint várhatóan május végén már lesznek szervezett turista csoportok is.

Május 14-től az intézkedések többségének enyhülése várható, és a szállodák és éttermek is megkezdik a munkát.

Ekkor már a szerb állampolgárok PCR-teszt, antigén-gyorsteszt és vakcinaigazolvány birtokában is beléphetnek az országba.

Arra is kitért, hogy jelen pillanatban a 10 évesnél fiatalabb gyerekeknek nem kell a negatív PCR-teszt, de remélhetőleg ezt a korhatárt kitolják majd és az intézkedés a 12-14 éves korosztályig nem lesz kötelező.

A YUTA igazgatója szerint a görög idegenforgalmi miniszter látogatása óta megnőtt a kereslet az utazásokra, főként azok körében, akik elhalasztották utazásukat, és úgymond „jár nekik" a tavaly előtti szezonból pótlásként.

Elárulta, hogy az árak nem sokat nőttek a 2019-es évhez képest, s akik tehetik minél előbb fizessenek be egy utazásra.

Amint arról mi is hírt adtunk, ma reggel valóban megnyíltak a görög határátkelők Szerbia polgárai előtt, ám a belépés mégsem volt teljesen zökkenőmentes.