2024. március 28., csütörtök

Évente több, mint 300.000 sofőrt büntetnek meg gyorshajtás miatt

Aleksandar Vulin belügyminiszter elmondta, hogy évente több mint 300 ezer sofőrt büntetnek meg gyorshajtás miatt. Egy akciót is bejelentett, amelynek során a közlekedési rendőrök szerdától a nap 24 órájában mérik az autók sebességét.
Rámutatott: nehéz igazolni a korlátozott sebességre vonatkozó előírások megszegését. A közlekedési balesetek során történt halálesetek több mint fele a gyorshajtás miatt volt, mondta.

„Minden rendőri erőnk az utcára vonul, és ahol csak lehet, sebességet mérünk, annak érdekében, hogy egyértelműsítsük a sofőröknek, hogy ideje lassítani és gondoskodni magunkról és másokról" – mondta a tárcavezető, aki arra kérte a járművezetőket, hogy vállaljanak felelősséget magukkal és másokkal szemben, tartsák be a sebességkorlátozást.

Duško Pešić, a Szerbiai Közlekedésbiztonsági Ügynökség megbízott igazgatója elmondta, hogy az év eleje óta 45 gyalogos, köztük négy gyermek vesztette életét a forgalomban, és hangsúlyozta, hogy a halálos kimenetelű balesetek 12 százaléka gyalogos átkelőhelyeken történik.

Az előző év azonos időszakához képest a halálos áldozatok száma meghaladta a 20-at, de amirra figyelmeztet, hogy az elhunyt gyalogosok száma nőtt, ezért fontosak a megelőző intézkedések és a gyalogosok tudatosságának növelése, tette hozzá.