2021. május 15., szombat

Ez nem játék

Az első félidő a labdarúgástól idegen csellel indult. Olyan régen, hogy akár szó nélkül is hagyhatnánk, ha a második játékrész nem szolgál bombameglepetéssel. Úgy két hónapja ugyanis a magyar futballválogatott német klubban szolgáló kapusa a világhálón tudtára adta mindenkinek, hogy ő bizony (feleségével együtt) kiáll a szivárványcsaládok mellett. Nem tudhatjuk, hogy álmában utasította-e valamelyik szélsőségesen liberális angyal, hogy mi legyen a reggeli teendője, vagy esetleg külső segítséggel született meg az elhatározása. Saját ötletre kevésbé gyanakodhatunk, mert nem lennénk képesek megmagyarázni, miért épp ez a felemás húzás viszi előbbre a focit. Akkor sem, ha esetleg némi kormányellenesség is föllelhető az új divatú családok sportos támogatásában, hiszen nem nagyon régen módosította a magyar parlament az alaptörvényt, amely most már kimondja, hogy az anya nő, az apa férfi. (A futballban is egyelőre férfi- és női csapatok rúgják a bőrt, ám a jövő bizonytalan.) A kiváló kapus megnyilvánulását a munkát adó országában inkább sziromesővel, míg szülőhazájában jobbára tömőfával (vagy bunkóval) jutalmazták, mert az itteni szurkolók java nem szivárványos zászló alatt szokott menetelni.

A félidei szünet sem volt teljesen eseménytelen: egy másik, egykor szintén élvonalbeli itthoni labdarúgó úgy döntött, együtt lelkesedik a kapussal. A nyilatkozatok szerint véletlen egybeesés, hogy nemsokára megszabadították másodállásától valamelyik, számomra ismeretlen televíziónál.
És következett – hetekkel később – a második félidő, úgyszintén hajdani eminens magyar focista főszereplésével, ám ő az ellenfél csapatához szegődött, így számára megjósolható volt a bukás, bár katasztrofális vereségre kevesen számítottak. A szóban forgó, szintén német csapatnál tevékenykedő, eddig megbecsült kapusedző úgy vélte, hogy – ha már pályán kívül zajlik a mérkőzés – a vélemény szabad, ezért egy magyar újság kérdéseire válaszolva olyanokat mondott, hogy a kapust azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással. Elvi alapon azonban nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét.

Ezért hát a saját meglátását arról sem titkolta, hogy miként látja kontinensünk társadalompolitikai témáit. Így válaszolt: A bevándorláspolitika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. Olyan nemzeti értékek mentén folytassuk az életünket Európában, amelyeket hosszú évek alatt megtanultunk! Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. A másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel.

Mintha a klubja meggyőzően bizonyítani szándékozta volna ez utóbbi megállapításának igazságát, azonnal – egy napon belül – piros lapot mutattak föl neki, egészen pontosan: kirúgták állásából. Régen úgy mondták, hogy érdemei elismerése mellett fölmentették. Mert a vezérigazgató valóban csak szép szavakat mondott róla: nyitott, toleráns és segítőkész, soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon.

De ugyan ki volt itt a bíró? Ha már az erényeket így jutalmazzák.