2024. március 28., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS

Újabb magyar a világelitben!

Vas Kata Blanka személyében Peák Barnabás és Valter Attila után immár a harmadik magyar kerékpáros szerződött a világelitet jelentő World Tourban szereplő csapathoz. A 19 esztendős, három szakágban is korosztálya legjobbjai közé tartozó Vast a női World Tour kilenc csapatának legerősebb soraként számon tartott SD Worx szerződtette két évre, idén júniustól. Az egyesületben olyan csapattársai lesznek, mint a holland sztárok közül az olimpiai bajnok, az országúti mezőnyversenyben és időfutamban egyaránt világbajnoki címvédő Anna van der Breggen, Chantal van den Broek-Blaak, aki 2017-ben volt vb-aranyérmes, illetve a 2019-es Európa-bajnok Amy Pieters. Az SD Worx csapatmenedzsere, Danny Stam kiemelte: szeretnének egész évben „láthatóak” lenni, márpedig erre a téli hónapokban is lehetőségük lesz az országúton, hegyikerékpárban és terepkerékpárban (cyclocross) is felnőtt magyar bajnok Vas révén, aki októberben hegyikerékpárban nyert vb-ezüstöt az U23-asok között, majd a terepkerékpáros-világkupában ötödik lett a felnőtt-, első az U23-as rangsorban, hogy aztán az egy évvel korábbi ezüstje után január végén bronzérmet vigyen haza a szakág világbajnokságának U23-as vetélkedéséből.

Dopping miatt nem indul a Vini Zabù

Két kerékpárosának doppingolása miatt nem vesz részt a május 8-án rajtoló Giro d’Italián az olasz Vini Zabù csapata. Öt hónap leforgása alatt az istálló két bringása is fennakadt az ellenőrzésen. A csapat szabadkártyáját így az ugyancsak olasz, a magyar Pelikán Jánost foglalkoztató Androni Giocattoli-Sidermec kapja meg. Az olasz Matteo De Bonis szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak egy február 16-ai, versenyen kívüli teszten, míg tavaly októberben, az akkori Girón honfitársa, Matteo Spreafico bukott le.
Kapcsolódó hír, hogy kérdésessé vált Vincenzo Nibali indulása a Girón, miután a körverseny kétszeres győztese szerdán edzés közben bukott, és csuklótörést szenvedett.

Újabb meglepetésgyőzelem

A héten a Brabant Nyíl volt a legfontosabb egynapos, amelyet a brit Thomas Pidcock nyert meg, hatalmas meglepetésre Wout van Aertot lesprintelve. Törökországban Mark Cavendish sorozatban a harmadik mezőnyhajrát nyerte meg, az első fontos hegyi etapot pedig a spanyol José Manuel Díaz húzta be, átvéve az összetett elsőséget. A Valenciai Körversenyen az első napon Miles Scotson szökésből, a másodikon Arnaud Démare sprintben győzött.