2024. március 29., péntek

Szarvassült kelebiai szilvával

Két húszéves szakács képviseli Vajdaságot a Magyarország Étele 2021 versenyen

Negyedik alkalommal hirdette meg az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével, és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal szakmai partnerségével a Magyarország Étele szakácsversenyt. A múlt pénteken zárult a benevezés második fordulója. Az idén 33-an jelentkeztek a neves gasztronómiai megmérettetésre. A világ minden tájáról, kiemelten a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából várják minden évben a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését. Az „Egy a természettel” szlogen lett a Magyarország étele 2021 szakácsverseny témája.

Vajdaságból Rozsnyik Roland és Kovács Andor szakácsok neveztek be a versenyre. Mentoruk Paskó Csaba atya, aki tavaly a Magyarország étele 2020 megmérettetésen harmadik helyezést ért el, ezt megelőzően pedig 2018-ban ötfogásos menüjével a luxemburgi Gasztronómiai Világbajnokságon ezüstérmet nyert.

A két fiatal szakács a Bácska vadvilágának íze elnevezésű, sok elemből álló főétellel pályázott a középdöntőbe jutásért.

Paskó Csaba elmondta, nagy örömére szolgál, hogy két ilyen fiatal és tehetséges szakács vállalta ezt a nagy és hosszadalmas kihívást. A Magyarország Étele verseny ugyanis élőmunkás megmérettetés, ami azt jelenti, hogy a nevezett ételt a helyszínen kell elkészíteni nagy mennyiségben.

– Több lépcső vezet a döntőig. A nevezést követően a második fordulóban el kell készíteni az ételt, azt lefényképezni, s a pontos receptúrával együtt elküldeni. Mi most itt tartunk. A fiatalok elkészítették az ételt és reménykedünk abban, hogy bekerülnek a középdöntőbe, majd pedig ott lehetnek a döntőbe jutott 12 legjobb szakács között is – mondta a mentorként a konyhában irányító Paskó atya.

Ő volt az, aki felkutatta ezeket a fiatal szakácsokat és rávetette őket, hogy nevezzenek be a versenyre, mert mint fogalmazott, hiszi, hogy itt nálunk is vannak tehetséges szakácsok és vannak olyan különleges ízek, amelyeket érdemes megmutatni.

– Úgy tartom, hogy minden szakács számára sokat jelent a megmérettetés. Én is részt vettem versenyeken, jó volt látni, hogyan teljesítek másokhoz viszonyítva, de van egy pont, amikor már el kell engedni az önmegmérettetést és a fiatalokat kell meghívni ezekre a versenyekre. Számomra nagy öröm, hogy abban a faluban, ahol én plébános vagyok, van két nagyon ügyes és nagyon tehetséges diplomás szakács, akik vállalták ezt a megmérettetést, mert ez egy hosszú felkészülést, hosszú előkészületet igénylő feladat. Ők ezt bevállalták, én pedig egzecíroztatom őket a konyhában. Engem az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete beválasztott tagjai közé, ami számomra rendkívül nagy megtiszteltetés, és most már mentorként tevékenykedem. Leginkább az ételek eleganciájával foglalkozom, illetve az esztétikummal kapcsolatos tanácsokat adok – fogalmazott a mentor.

A versenykiírás szerint a vadból készült étel költségvetése nem haladhatja meg az 1500 forintot, azaz hozzávetőlegesen az 500 dinárt. A másik versenyfeltétel, hogy a nevezett étel nagy mennyiségben elkészíthető legyen, ugyanis a gasztronómiai megmérettetésen megjelenő ételek legjobbjai megjelennek az éttermek étlapjain.

Rozsnyik Roland és Kovács Andor szarvashúst használt versenyételük elkészítéséhez. Nem árulhatják el pontosan, hogyan is készült a főétel, de magam is meggyőződhettem, hogy sok elemből álló dekoratív tányért készítettek, és minden elem külön-külön is nagyon finom volt, az ízharmónia pedig szintén kiválóra sikeredett.

Rozsnyik Roland elmondta, hogy szereti a kihívásokat és amikor Paskó atya említette ezt a lehetőséget, gondolkodás nélkül igent mondott. Mint fogalmazott, szeretné megmutatni, hogy a fiataloknak is helye van a legjobbak között. A Bácska vadvilágának íze tányért ketten Andorral találták ki. A helyi alapanyagok közül a kelebiai szilvalekvár és a szilvapálinka is megjelenik egyfelől a vadas mártásban, másfelől a pirított hagymakarikák töltelékében.

– Pontos dolgot nem mondhatok, hogy miből készült az étel, szarvast használtunk, mint vad alapanyagot. Ez most nekünk a második főzés volt, amit azért készítettünk, hogy lefényképezhessék és beküldjük a nevezés második fordulójának követelményei szerint. Most már pontosan tudjuk, hogy mik lesznek a fő elemek. Már csak a finomítás van hátra, a precizitásra kell figyelni és a szervírozáson lesz a hangsúly – mondta Roland.

Kovács Andor két évvel ezelőtt diplomázott a szabadkai Bosa Miličević Közgazdasági Középiskola szakácstagozatán. Mint mondta, a Caritas által Szabadkán tervezett látványpékségben fog majd dolgozni. Túl van már egy bécsi szakmai képzésen.

– Folyamatosan készülünk a versenyre. Azt szoktuk mondani, hogy először is szemmel eszünk, tehát az étel külleme rendkívül fontos. A tányérra rakott elemek elhelyezésére és a feltett mennyiségére, valamint a színekre is nagyon kell ügyelni, hogy az esztétikus legyen és persze nagyon finom. Tartunk majd egy főpróbát is, ami azt jelenti, hogy akárcsak a versenyen, időre főzünk és a barátainkat fogjuk meghívni, hogy megkóstolják. Reménykedünk, hogy bejutunk a középdöntőbe onnan pedig a döntőbe – mondta Andor.

A versenykiírás szerint „a nevezett ételekben hagyományt, modernséget és furfangot keresnek. A versenyétel egyszerűségében kell, hogy nagyszerű legyen. A pályamunkákkal szemben elvárás volt még, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. Minden, versenyre nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat, és kötelezően tartalmaznia kell három alapanyagot (Vadhúst, Naszálytej Fittej írót, és bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket. Utóbbi kiváltható bármilyen eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel Uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termékkel és/vagy élelmiszerrel.). A kétfordulós versenyben az ételeket rangos szakmai zsűri bírálja el” – mondta el az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke, Asztalos István a verseny meghirdetésekor tartott sajtótájékoztatón.

A nevezett ételeknek a versenyzők fantázianevet adnak. Az idei versenyételek között szerepel például A Nyúl és a Fácán tánca, Fejéri szénégetők vadpecsenyéje, Kárpátok zengjetek, Mályvádi randevú, Muzsikál az erdő, Nimród fiai: Hunor és Magor, Nyúl az akácosban és mások.

A döntőbe a 12 legjobb csapat kerül. A júniusban megrendezendő finálén 4 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére, hogy elkészítsék vadételüket. A helyszínen főznek és azzal az étellel versenyeznek, amelyet nevezéskor megjelöltek, illetve amelynek a fényképét elküldték.

„Rendkívül fontos számunkra, hogy a hazai-, ökológia-, vagy biogazdálkodást elismerjük, annak piacát segítsük, és amennyiben módunk van rá, preferáljuk is a verseny során. Ezt egyik küldetésünknek érezzük. Éppen ezért a verseny kiírása során minden évben kötelezően felhasználandó alapanyagokat jelölünk meg. Ezzel támogatva eredeti célkitűzésünket” – olvasható a verseny honlapján.

A Magyarország Étele szakácsverseny azon túl, hogy a magyar gasztronómia gazdagítását szolgálja, magát nemzetegyesítő versenyként tartja számon. Tavaly már az egész kárpát-medencéből érkeztek versenyzők a neves gasztronómiai vetélkedőre.

A Magyarország étele 2021. szakmai zsűritagjai

• Varga Károly Zsűrielnök – a 48 étterem konyhafőnöke. Többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa
• Endrédi Zsolt – mesterszakács – az art'otel Budapest konyhafőnöke
• Kovács Levente – a Bártfai vendéglő konyhafőnöke
• Müncz Gábor – Executive Chef, Danubius Hotel Gellért
• Németh László – Executive Chef, Hunguest Hotel Aqua Sol
• Tóth Zoltán – Executive Chef, Danubius Hotel Hélia
• Varga Gergely – mesterszakács, szakoktató, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély konyhafőnöke

A verseny fővédnökei

• Dr. Semjén Zsolt – miniszterelnök-helyettes
• Dr. Nagy István – agrárminiszter
• Dr. Parragh László – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
• Dr. Rétvári Bence – az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára
• Horváth Vilmos – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara turizmusért felelős alelnöke