2024. március 29., péntek

Kupakkal a mosolyért

Jótékonykodás és környezetvédelem

Együttműködési szerződést írt alá tegnap Szabadka Város, valamint a Kupakkal a Mosolyért Jótékonysági Ökológiai Szervezet. Mindezt egy sajtótájékoztató keretén belül jelentette be Jasmina Stevanović, a városi közigazgatás Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára, valamint Vanja Peković,Tea Skendžić és Luka Vidović, a jótékonysági szervezet képviselői.

Vanja Peković szavai szerint az egyesületük fókuszában a gyermekek állnak.

Célunk az, hogy minél több polgártársunkban felébresszük a szolidaritást és az empátiát a fogyatékkal élőkkel, illetve elsősorban a fogyatékkal élő gyermekekkel szemben. A 2012-es megalakulásunk óta csaknem ötszáz tonna műanyag kupakot gyűjtöttünk össze, és országszerte 55 gyermeken tudtunk segíteni segédeszközök vásárlásával. Örülünk annak, hogy a szabadkai helyi önkormányzattal immár hivatalos formában is együttműködünk, mivel ez további lendületet ad számunkra, és erőt ahhoz, hogy minél több gyereket megsegíthessünk – fogalmazott Vanja Peković.

Kupakgyűjtő dobozokat helyeznek el a városi közigazgatás helyiségeibe

Kupakgyűjtő dobozokat helyeznek el a városi közigazgatás helyiségeibe

Jasmina Stevanović elmondása szerint Szabadka Város többféle módon igyekszik kivenni részét a hátrányos helyzetűek körülményeinek javításából.

A Kupakkal a Mosolyért Jótékonysági Ökológiai Szervezet kupakgyűjtő akciójának a jótékonysági jellege mellett környezetvédelmi karaktere is van, és az együttműködésünk első lépése az, hogy kupakgyűjtő dobozokat helyezünk el a városi közigazgatás helyiségeibe is. A kupakgyűjtő akciót évek óta több szabadkai intézmény és vállalat is támogatja. Szabadka Város többféle módon igyekszik segíteni a rászorulókon, ugyanakkor a környezettudatos gondolkodást is igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni. Hiszünk abban, hogy a kupakgyűjtő dobozok minél több polgártársunkban ébresztik fel a segítőszándékot – mondta Jasmina Stevanović.

A sajtótájékoztatón emellett megtudtuk, hogy amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, a Kupakkal a Mosolyért Jótékonysági Ökológiai Szervezet júniusban egy nagyszabású akciót szervez Szabadka központjában.