2024. március 28., csütörtök

Környezettudatosságra nevelés facsemetékkel

Pénteken faültetési akciót tartottak az Ivan Sarić Műszaki Középiskolában

Az Ivan Sarić Műszaki Középiskola udvarában pénteken faültetési akciót tartottak, melynek során az intézmény diákparlamentjének tagjai harminc facsemetét ültettek el az iskola udvarában. Az akció részleteiről Željko Rajčić, az iskola igazgatója tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Iskolánk részt vett egy DESIDE elnevezésű projektben, amelyet a GIZ – Német Fejlesztési Ügynökség és az oktatási minisztérium támogatott. A GIZ-zel folytatott együttműködésünk keretében egy országos faültetési akcióban is részt veszünk, amelynek köszönhetően harminc facsemetét kaptunk. Ezeket az iskolánk udvarában ültettük el. Az iskolánk egyébként az az intézmény, amely három dolgot nyújt diákjainak: biztonságot, egészséget és jövőképet. Akciónkkal e három terület közül most az egészséget helyeztük fókuszba. Célunk, hogy tanulóink átfogó tudást szerezzenek a környezetvédelemről és a természetről. Ezért a faültetést egy online előadás előzte meg, amelyet diákjaink a GIZ-nek köszönhetően tudtak megtekinteni – nyilatkozta Željko Rajčić.

A diákok az akció keretében átfogó tudást kaptak a környezetvédelemről

A diákok az akció keretében átfogó tudást kaptak a környezetvédelemről

Bognár Emese, az iskola negyedikes tanulója, a diákparlament elnöke a fentiekhez hozzátette, hogy a faültetési akcióban a diákparlament tagjai mellett az iskola diákjai közül is többen csatlakoztak.

Ily módon szeretnénk kortársaink figyelmét felhívni a környezetvédelemre és a levegő minősége megvásásának fontosságára. Iskolánk a faültetéssel a diákok számára egy jó és követendő példát mutat. A diákparlament idei munkáját sajnos megnehezítette a járványhelyzet, de e nehéz körülmények között is igyekszünk minél több akciót szervezni. Ebben a tanévben ez már a második faültetési akciónk. Emellett online előadásokat tartunk a világhálón, amelyen tanulóink ingyenesen tudnak részt venni. Ezek természetvédelmi jellegű előadások. Egy hónappal ezelőtt például a Belgrádi Egyetem egyik tanára az erdők megóvásának fontosságára hívta a figyelmet – mondta a diákparlament elnöke.