2024. március 28., csütörtök

Nyitás előtt áll a Hertelendy-kastély

Törökbecsén járt Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, népesedési és nemi egyenlőségügyi titkár

A bocsári oktatási központ finanszírozása mellett a szociális intézményekben folyó munka és oltási hajlandóság is napirenden szerepelt Predrag Vuletić tartományi titkár törökbecsei látogatásán. A községházán tartott megbeszélésen a pályázati lehetőségek mellett többek között a Hertelendy-kastély finanszírozásáról is szó esett.

Saša Maksimović, Törökbecse polgármestere elmondta: az önkormányzatnak kiváló az együttműködése a titkársággal, amire a továbbiakban még inkább szükség lesz, ugyanis nagyjából egy hónap múlva átadják a felújított Hertelendy-kastélyt Bocsáron.

– Az óvodások és alsós tanulók leendő oktatóközpontja nagyszerű épület lesz, és nem csak a helyiek, de az egész ország büszkeségére szolgál majd. Az intézmény finanszírozása azonban komoly gondot jelent az önkormányzatnak – ebben számítunk mind a szociálpolitikai, mind az oktatási titkárság támogatására – mondta többek között Saša Maksimović polgármester.

A munkamegbeszélésen a Hertelendy-kastély mellett a szociális intézményekben folyó munkáról is szó esett. Vajdaságban 45 szociális központ és 27 gerontológiai vagy egyéb szociális jellegű intézmény működik – ez a rendszer csaknem 10.400 embert ölel fel.

– Törökbecsén több mint 600 ember dolgozik, illetve él szociális intézményben. Vajdaság területén 7711-en élnek valamilyen szociális intézményben, közülük pontosan ötezren kaptak eddig oltást. Az alkalmazottak körében is kielégítő ez a szám. A sajtó támogatásával és az ezekhez hasonló látogatásokkal is szeretnénk azt erősíteni, hogy ez ellen a betegség ellen az egyetlen gyógyszer a vakcina – hangsúlyozta Predrag Vuletić.

Törökbecse a 2016 és 2020 közötti ciklusban 46 millió dinár támogatást kapott a titkárságtól. Az aktuális szociális védelmi pályázat eredményét a jövő héten teszik közzé. A nyertesek között 90 millió dinárt oszt majd ki a szociálpolitikai titkárság.