2021. május 12., szerda

Egy dobozka sajt és szeretet

A kishegyesi Tóth Tünde legelőször gyermekkorában ismerkedett meg a sajtkészítés rejtelmeivel, amikor a nagytatája kecsketejből készített sajtot. Az évek múlásával többször is próbálkozott a tejtermék készítésével, viszont ebben a kreatív formában közel egy éve csinálja – a tehéntejből készült sajtokat több formában készíti el, melyek nemcsak ízlésesek, hanem egészségesek is. Tündével a sajtkészítés öröméről beszélgettünk.

Tóth Tünde a műhelyében, csomagolás közben
Tóth Tünde a műhelyében, csomagolás közben


Hol készíted a sajtokat?
– A sajtokat itthon készítem. Saját sajtműhelyt alakítottunk ki, ahol megfelelő körülmények között és zavartalanul tudok dolgozni, mert ez a legfontosabb. A sajtokat házi tehéntejből készítem. Szinte folyamatosan dolgozok, ez reggeltől estig tartó folyamat.
Milyen eljárások alapján készíted őket?
– Kétfajta sajtot csinálok, ezeket főzött és gőzölt eljárás alapján. A főzött sajtokat különböző módon ízesítem, valamint füstölöm. A gőzölt, avagy parenyica jellegű sajtokat az alapsajttésztából készítem, amelyeket sokszínűen fel tudok dolgozni – ezeket is ízesítem és formázom igény szerint. Természetesen ezeket is füstölöm, viszont a parenyicával füstölés nélkül is lehet dolgozni.
Mivel ízesíted?
– A főzött sajtokat fokhagymával, csilivel, bazsalikommal szoktam ízesíteni. A parenyicát van, hogy nem ízesítem, viszont szoktam kulenosat is készíteni. A parenyica sajttészta sokféleképpen feldolgozható, mivel a kinézete és az állaga is a tésztáéhoz hasonló. Saját kezűleg formázom őket, próbálok minél kreatívabb lenni. Vannak olyan formájú termékeim, amelyeket már egy ideje csinálok, de mindig próbálkozok újakkal is.


Más tejterméket is készítesz?
– A tejtermékeket próbálom sokszínűen feldolgozni. Az egyik sikeres termékem a túrótorta, ami iránt egyre nagyobb a kereslet.
Mennyire igényli a sajtkészítés a kreativitást?
– Maga a sajt a végtermék, de én egy kicsit azért továbbmentem – kézzel készített fadobozkákba, kosarakba csomagolom a sajtjaimat, főleg ajándék gyanánt, de saját fogyasztásra is nagyon szép. Itt tudom igazán a kreativitásom alkalmazni, mert az a végcél nálam, hogy a dobozokat úgy csomagoljam, hogy minél mutatósabbak legyenek, hiszen minél kreatívabb a dolog, annál szebb.
Vettél igénybe anyagi támogatást?
– A törzskönyvezett anyaállományt, tehát a hasas üszőket Ausztriából hozattuk be állami támogatással, bejegyzett termelőként pályáztam, ami pozitív elbírálásban részesült. Az öt tehén körüli munkát én végzem, egyelőre nem szeretném átadni ezt a feladatot másnak, mivel ez az egyik legfontosabb munka a termelésben, szívügyemként tekintek erre a feladatra. Továbbra is várjuk a kedvező támogatásokat, mert ahogyan nő az állomány, a termékeim iránti kereslet, ennek függvényében a továbbfejlesztés is szükséges, úgy az állatállomány, mint a gépek terén is, főleg duplikátorra lenne szükségem, ami nagyban megkönnyítené a tejfeldolgozást.

A különleges sajtok
A különleges sajtok


Hol lehet megvásárolni a termékeidet?
– Egyelőre a Porta sir Facebook-oldalon vagyok elérhető, a jelenlegi helyzetre való tekintettel másként még nem terjeszkedtünk, viszont a jövőbeli terveim között az is szerepel, hogy minél több helyen legyenek elérhetők a termékeim.
Milyen visszajelzéseket kaptál?
– A visszajelzések kifejezetten pozitívak, aminek nagyon örülök! Amikor látom, hogy örülnek a termékemnek, számomra az jelenti az igazi elismerést. Amikor valaki többször vásárol tőlem, az már egyértelmű, hogy meg van elégedve a munkámmal. Külföldről még nem érkezett megrendelés, viszont sok dobozkám eljut az ország határain kívülre is, mivel többen is ajándékként viszik külföldi rokonaiknak, ismerőseiknek. Szeretném a közeljövőben népszerűsíteni is a termékeimet.