2024. március 29., péntek

Kúlán kevesebb a fertőzött

Az oltás és a szigorítások lassan, de meghozzák a várt eredményeket

A Nyugat-bácskai körzetben a koronavírussal fertőzöttek száma szinte minden alkalommal Kúlán volt a legnagyobb, a napokban végzett felmérést követően viszont csökkenést jegyeztek. A helyi egészségház igazgatója szerint a beoltottak számának növekedése jelentősen hozzájárul a további fertőzés csökkenéséhez.

− A község területén elégedettek lehetünk az oltás dinamikájával, ugyanis a tegnapi nappal bezárólag a kúlai egészségházban mintegy 3500 polgár vette fel a védőoltás mindkét adagját, és ugyanennyien az első adagot, ami azt jelenti, hogy az ügyeletes orvosok eddig mintegy 7000 polgárt oltottak be. Mind a négy fajta vakcina igényelhető, intézményünk pedig a minisztérium által előírt rendeletek és utasítások alapján működik, és eddig semmilyen fennakadás sem történt – mondta dr. Žarko Ševin, a kúlai egészségház igazgatója. Hozzátette, az elmúlt időszakban főleg a 65 évnél idősebbeket oltották be, de fiatalok is szép számban jelentkeztek.

A kérdésre, hogy a beoltott polgárok közül jelentkezett-e valaki a nemkívánatos mellékhatások miatt, az igazgató elmondta, hogy egyetlen ilyen esetet sem jegyeztek.

Valka Károly, Kúla község alpolgármestere és a helyi válságtörzs tagja elmondta, egy hónappal ezelőtt igen kritikus volt a helyzet, hiszen naponta legalább 40 fertőzöttet jegyeztek, és az első községek között voltak, akik elrendelték a felsősök és a középiskolások számára a távoktatás bevezetését.

− Azóta jelentős javulás tapasztalható, ami szerintem az oltásnak köszönhető, és jelenleg naponta 10 és 20 között van a fertőzöttek száma. A község területén, tehát a környező településeket ideértve eddig mintegy 10,5 ezer polgár vette fel a vakcinát (két oltóponton: az egészségházban és az egykori Ifjúsági Otthon épületében), kb. 50 százalékuk már mindkét dózist megkapta. Újdonságnak számít, hogy Veprődre (Kruščić) kimentek oltani az egészségház szakemberei, és egy nap alatt mintegy 200 személyt oltottak be. Hamarosan más, a községhez tartozó településen is alkalmazzuk ezt a gyakorlatot, így Cservenkán (Crvenka), Szivácon (Sivac) és Bácskeresztúron (Ruski Krstur) is lesz mobil oltócsapat. Ez pedig az ott élők számára is kedvező, hiszen az oltást igénylőknek nem kell beutazni Kúlára. Szeretném kiemelni azt is, hogy a folyamatos éberségnek és készenlétnek köszönhetően azonnal reagáltunk, amikor az egyik helyi óvoda több dolgozójánál kimutatták a fertőzést, és elrendeltük, hogy azonnal zárják be a létesítményt. Szerencsére a gyerekek közül senki sem lett beteg. Ugyanígy jártunk el az iskolák esetében is, az iskolákban a felsősök számára elrendeltük a távoktatás bevezetését, a középiskolákat bezártuk, a kávézók és a vendéglátóipari létesítmények munkaidejét pedig korlátoztuk – magyarázta Valka Károly.

Hozzátette, a Rendkívüli Helyzetek Községi Törzskara folyamatosan követi és kíséri a köztársasági törzskar utasításait, adatait, és a munkát, illetve a korlátozásokat is ahhoz igazítják. Jelenleg úgy tűnik, hogy enyhül a járvány, így az éttermek és kávézók kerthelyiségei működnek, és minden jel arra utal, hogy a jövő héttől a rendes kerékvágásban folytatódik a tanítás is.