2024. március 28., csütörtök

„Nekem szép és gazdag életem volt”

Elhunyt Törőcsik Mari – A nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja 86 éves volt

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után, pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon sokakat megigézett törékeny alakja, kifejezőerejének gazdagsága, köztük volt az író Jean Cocteau és a rendező Francois Truffaut is. Utóbbi azt írta: „anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát”.

Főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később, az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg. 1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette. A következő három évben tíz filmet forgatott, a kor legjobb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), Jancsó Miklós rendezte a Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal. Megismerkedett későbbi férjével, Maár Gyulával, aki neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon.

Számos filmben láthattuk, legutolsó alakítása Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjében volt, amelyben a főszerepet alakította.

A színházban kezdetben sokat kínlódott, színpadi színésznővé Zorin Varsói melódiájában nyújtott alakításával vált. Kiváló rendezők segítségével bonthatta ki ösztönös adottságait, művészi eszközeinek kiteljesítésében Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev is inspirálta. Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.

Az elmúlt években több alkalommal került hosszabb-rövidebb időre kórházba, 2008 őszén újraélesztést követően kómába esett, és hetekig intenzív kórházi ellátásra szorult. Csak 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát: a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.

A művészetét elismerő díjakat felsorolni szinte lehetetlen.

A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: „nekem szép és gazdag életem volt”. Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.

„Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!” – írta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Marira emlékezve Facebook-oldalán.