2021. május 18., kedd

Kreativitásából megélni?

Dr. Perišić Anna: Mindig érdekelt a mozdulat és az akció

Krizsán Szilvia Klotyókémek című hétrészes hangjáték sikeres márciusi bemutatója után májusra várható a szerző azonos című ifjúsági regényének megjelenése a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. A könyvet dr. Perišić Anna újvidéki képzőművész illusztrálta. Anyanyelve magyar, apanyelve szerb, angolul folyékonyan beszél, és a német nyelvet is használja.

Dr. Perišić Anna
Dr. Perišić Anna


Hogyan lett belőled képzőművész, digitális művész, mérnök, egyetemi tanár? – kérdeztük látogatásunkkor.

– Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának műszaki animáció szakán dolgozom, jelenleg itthonról. A művészi és a technikai tudást igénylő interdiszciplináris szakon több mint egy évtizede tanítom a művészi és a számítógépes tantárgyakat. Ugyanakkor mindig arra vágytam, hogy az illusztrálás műfajában is kipróbáljam magam. Krizsán Szilvia, a Klotyókémek regény írója olyan illusztrátort keresett, aki egy hullámhosszon van a mai fiatal generációval és az esztétikájukkal. Elküldtem neki pár rajzot úgy, ahogy én láttam a főhősöket a szöveg alapján. Teljesen egyetértettünk, a stílusom megfelelt neki, és ami a legfontosabb, a gyerekeknek is tetszettek a rajzaim. Nagy örömömre így lettem a könyv illusztrátora.

Hogyan választottad ki az technikát és a stílust?

– A regényíró Krizsán Szilvia az olvasót magával ragadja a dinamikus dialógusokkal. Könnyű volt rajzolni, szinte magától jött a karakterek dizájnja, meg az ötletek is. A könyv tartalmához legmegfelelőbbnek a manga és a klasszikus karakter dizájn keverékét tartottam. Felvázoltam néhány ötletet, és elküldtem Szilviának. Neki tetszett a stílus, tetszett a gyerekeinek is, így gyorsan megvolt az irány a többihez. A könyvbe kerülő végleges variációt Sági Varga Kingával beszéltem meg. Hálás és boldog vagyok, hogy ilyen lelkesedéssel fogadott és irányított Csernik Előddel, akivel a technikai rész megvalósításában közreműködtem. Szerintem minden művész álma az ilyen egyszerű és lelkesítő közreműködés. A címlapon összegező jelenetben a főhősök bemutatkoznak. A beosztás, a színek és a gesztikuláció utal arra, hogy kinek milyen a természete. Olyan hasonló bevezető dinamikus háttérkép, mint amilyen a Fortnite videójáték és a hasonló zsánerű plakátokon található. A belső ívbe 26 nagyobb formátumú, fekete-fehér stílusú rajz, minden fejezethez pedig 55 kisebb formátumú margórajz került. A kisebb rajzok az utolsó pillanatban kerültek a könyvbe, miután Szilviával arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne a margón egy-két rajz, amely felkelti az olvasó kíváncsiságát az iránt, ami a szövegben következik. Összesen 2 színes címlapi 81 fekete-fehér digitális rajzzal illusztráltam a könyvet.

 

A szöveg mindig képekben jelenik meg előttem

Mikor döbbentél rá arra, hogy az irodalom és a rajzolás szeretete az illusztrált (gyerek)könyvben összeérhet?

– Gyerekként elragadtattak Dargay Attila Lúdas Matyi, Szaffi és Vuk című, Disney-stílusú és mégis annyira egyedi rajzfilmjei. Újra meg újra néztem a kazettákat, rajzoltam a karaktereket, a mozdulatokat, eseményeket, szinte minden részt fejből tudtam levázolni. Fekete István Vuk regényét volt alkalmam elolvasni is, de a könyv valójában Dargay animációjában kelt életre és mély benyomást hagyott rám. Jankovics Marcell misztikus, fantasztikus, folklorisztikus animált karakterei a Magyar népmesék televíziós rajzfilm sorozatból számomra szintén egyedi élmény volt.

Az első regénytől a mai napig számomra a szöveg mindig képekben jelenik meg előttem, amikor visszaemlékezem rá. Ha a könyvben nem volt illusztráció, nemegyszer odacsempésztem egy párat a margóra anyám felháborodására, mert nehéz volt ellenállni. Később füzeteket töltöttem ki karaktereket és eseményeket rajzolva. Mindig érdekelt a mozdulat és az akció.

Volt nálunk otthon a polcon még 4 könyv a Hetedhét Magyarország című csodálatosan szép népmese-sorozatból, ami később is kihatott az esztétikámra. Többek között Vertel Beatrix grafikái ezekben a könyvekben, komikus és dinamikus módja annak, ahogyan ő látta a mesebeli lényeket, igazi tarka megnyerő látvány volt számomra.

Utána következett Frank Frazetta Conanja, és az egész képregényvilág, amelybe nagyapám bátyja avatott bele a képregény kollekciójával. Órákig olvastam és másoltam Alan Ford, Dylan Dog... élményeit.

A szomszédunk a ’90-es évek elején videótárat nyitott. Anyámék béreltek pár kazettát, többek között az általa ajánlott japán rajzfilmet, amely Mamoru Oshii rendezőtöl a Páncelba zárt szellem (Ghost in the Shell), Masamune Shirow japán stílusú képregénye alapján készült. Míg a szüleink munkán voltak, a húgommal megnéztük az új „rajzfilmet”. Ő nagyon megijedt, mert még kicsi volt, én meg el voltam bűvölve – ez volt az első alkalom, hogy cyberpunk stílusú animációs rajzfilmet láttam.

A sikeres középiskolai felvételi vizsga után a nagyiék megleptek az első számítógéppel. Nagy örömmel dolgozhattam digitálisan, és nekik köszönhetően léptem be a videójátékok világába. A kilencvenes évek végén, az új millennium kezdetével szakmát kellett választanom. Az országban uralkodó infláció, bombázás és káosz után a szüleim arra figyelmeztettek, hogy a művészetből nem tudok majd megélni és önállósulni. A Műszaki Tudományok Karára irányították a figyelmemet, a műépítészeti szakra, amelyen úgy nézett ki, a programban volt mindaz, amit szeretek: művészi és számítógépes grafikai tantárgy is. Mérnökként, mondták, találhatok majd munkát, aztán kedvtelésből rajzolok.

Szeretek tanítani

– Így írtam be az építőművészeti szakot. Elhatároztam, nem rajzolok semmit azon kívül, ami az egyetemnek kell, majd diplomálás után foglalkozom azzal, amit szeretek. Egy tanárnő azonban nagyon megkedvelt, amikor többször látta, hogy előadás után ott maradtam az egyetemen, és segítettem néhány kolleganőnek megcsinálni a feladatokat. Ezért ő megkért, vállaljam el, hogy az óráján önkéntesként elmagyarázzam a fiatalabb kollégáimnak is az anyagot. Szörnyű lámpalázam volt, de nagyon szépen fogadtak. Meglepődtem, amikor visszahívtak megint tanítani. Az egyetemisták kikönyörögték, hogy csatlakozzak a többi volontőrhöz. Végre minden óra érdekes volt, minden új és izgalmas. Rájöttem, hogy szeretek tanítani, és az egyetemisták is hálásak voltak érte. A szemeszter végén a legjobban osztályozott demonstrátor voltam. Végre valaminek örültem. Gondoltam, a tanítás lehetne a szakmám. De ahhoz, hogy felvegyenek, tovább kellett képeznem magam, a művészetnek pedig még várnia kellett egy ideig…

Akkoriban nagy dolognak számított, ha a tanár meghívott valakit közreműködni az egyetemen. Elhatároztam, megkísérelem, beírtam a doktori továbbképzés, abban a reményben, hogy előadóként fogok dolgozni. Nagyon naiv voltam. Megjelent a pályázat, és bejelentkeztem. Egy idősebb kolleganőt vettek fel helyettem, nekem meg azt javasolták, továbbra is dolgozhatok ingyen, és idővel rám is sor fog kerülni. Ezt jelzésnek vettem: nem kellett volna továbbtanulnom, hiszen a mesteri diplomám megvolt, és talán itt az ideje inkább a szakmában munkát találni, és végre szabadidőben rajzolni. Időközben azonban az építészeti vállalkozások válságba kerültek 2009–2010-ben. Sok kollegámat elbocsátották, aki maradt, hónapokig fizetés nélkül dolgozott, új kádert nem fogadtak sehol. Így történt, hogy építészmérnökként nem volt munkám, a tanári munkát pedig csak önkéntes munkaként vállalhattam volna. Döntöttem: maradok a doktori képzésen, de elkezdtem újra festeni és rajzolni. Akkor megfogadtam, hogy a képzőművészetről nem mondok le soha többet, bármi történik, és ha kapok rendelést, bármennyire kevés a pénz, elvállalom a munkát. Csoportosan kiállítottam a P-Arttal, és első alkalommal megvettek tőlem három képet, aminek nagyon megörültem. Utána jöttek a képrendelések szülinapokra, majd kollégáim doktori munkáinak megvédésére, továbbá a kollégák gyerekeinek a születése alkalmából, valamint kisebb digitális online rendelések…

Titokban reméltem, lesz még alkalmam tanítani is. Abban az időszakban megnyílt a műszaki animáció szak az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karán, és sürgősen szükségük volt műszakilag képzett művészi szakemberre, aki ért a számítógéphez és a grafikus programokhoz, de tud rajzolni is. Megpályáztam a munkát, noha nem ismertem senkit. És íme, a rajzaim voltak a döntő eleme a választásomnak. Elmentem a beszélgetésre, és 2010-ben én lettem az első asszisztens a szakon. 2011-ben fogadtuk az első generációt, azóta aktívan részt vettem a gyakorlatok és a tantervek készítésében, mind máig, több mint tíz éve. Tanítottam rajzot, digitális rajzot, karakter anatómiát a szobrász kolléganőmmel, 3D modellezést, animációt és számítógépes grafikai vizualizációt a programozó és műszaki kollégáimmal. A kar sokat változott amióta itt dolgozom. Így lett belőlem digitális művész és egyetemi tanár.

 

Miről írtad a doktori szakdolgozatodat?

– A doktori munkámban felmértem, hogy a város kiépített részein milyen körülményekben élnek a lakók, például: egy-egy lakás mennyi napsütést kap, mennyi friss levegő van a lakótömbben, a lakótömb mennyire zárja el a levegőcserét. Kutattam: hol vannak azok a részek, ahol a levegő áll az udvarban, vagy ahol a szennyezett levegő az egyetlen, amelyet a lakásból belélegezhetünk? Hogyan hat az egészségre a kiépített környezet? A kiépített környezet miatt mennyien és miben betegszenek, főképpen azok az emberek – idősek és kisgyerekek –, akik legtöbb időt otthon töltenek? Hogy hat ki a kiépített tér a lélekre és a lelki egészségünkre? Kutatásom az egészségügyi tanulmányokat, pszichológiai tanulmányokat, várostervezést és számítógépes grafikát ötvözi egybe. Interdiszciplináris tanulmányról van szó, ami animáción és CFD szimuláción át fényt vet azokra a helyekre, ahol a legkritikusabb a helyzet a kiépített tömbházakban. Az eredményeket 3D és 2D grafikában mutattam ki, így könnyen olvashatják a nem szakmabeliek is. Egy prototípusról van szó, aminek alapján meg lehet határozni, mennyire egészségesek a körülmények a lakásban élők számára. Ezzel a nagyon új technológia fejlesztésével előre lehetne látni, milyen lesz az egészsége azoknak a nemzedékeknek, akik a legújabb városrészekben élnek.

Folyamatosan képezned kell magad, hogy a tudást másoknak is át tudjad adni…

– Fiatal szakmáról van szó, de minden nagyon gyorsan változik, ezért állandóan új technikákat tanulok. Szinte tíz évvel ezelőtt nem is létezett tanszék, sem program, amelyen meg lehetett tanulni azt, amit most mi tanítunk. A számítógépes grafikában és a grafikus szoftverekben minden évben módosításra kerül sor, így állandóan követni kell mindazt, ami aktuális. Ez számomra nem teher, mert kíváncsi vagyok arra, milyen felminősítésre van lehetőségem annak köszönhetően.

A jelenlegi egészségügyi helyzet miatt többnyire a virtuális térben szervezed meg az oktatást. Ez neked megfelel?

– A jelenlegi, itthonról oktatást nem szeretem, mert hiányzik az élő kapcsolat. Nagycsaládban nőttem fel, és nekem hiányoznak az élő véleménycserék, amiket vezetek az előadásaimon. Szeretem látni az egyetemistákon, hogy követik és értik azt, amit előadok. Digitálisan is szépen feltaláltuk magunkat, nagyon élénk az előadás, a hallgatóim írnak is, jelentkeznek is, de ez nem ugyanaz a kapcsolat, mint élőben.

Milyen érdeklődésű fiataloknak ajánlod a tanszakot, amelyen tanítasz?

– Nagy része az egyetemistáinknak már tanulmányok közben a videójátékok terén kezd dolgozni freelancerként, vagy rövid animációs filmeket készítenek és reklámokat, a különleges effektusok készítése terén vagy pedig az építészetben a grafikai vizualizáció területén találnak munkát. Mindenki, aki kreatív, és akit érdekel a digitális művészet és a technológia, kiteljesedhet ebben a szakmában.

Mi tölt el szakmai örömmel?

– Amióta tanár vagyok, sok mentori projektumot vezettem, és vezetek most is, a legtöbbet a szakon. Ennek örülök. Nagyon büszke vagyok a hihetetlenül kreatív egyetemistáinkra. Nagyrészük már a tanulmányaik harmadik évében munkát talál, főleg a videójáték stúdiókban, de egyesek az műépítészeti grafikán és a vizualizáción dolgoznak. Így már átlagban van szakmai tapasztalatuk is, amikor a diplomamunkán dolgoznak, és nagyon éretten és komolyan fognak hozzá a projektumokhoz. Élvezet dolgozni velük. Az érdeklődő olvasók megtekinthetnek néhány egyetemista bachellor projektumát a https://www.instagram.com/animacijaa/?hl=en profilon és a https://sites.google.com/view/anaperisic/home tanári profilomon egyebek között megtekinthetik, mi az, amivel foglakozunk a tanulmányok közben, és a munkákat, amelyeket az egyetemisták évközben készítenek a többi tantárgyból, amelyeket tanítok.

Reciklált anyagból egyedi alkotások

Végezetül kanyarodjuk vissza a képzőművészethez. Milyen témák foglalkoztattak, foglalkoztatnak?

– A médium az, ami engem ihlet, a kihívás, hogy kikutassam, milyen lehetőséget ad számomra a technika, amelyben dolgozok. Több technikával próbálkoztam és több technikát ötvöztem egybe az évek során, maga a kísérletezés is számomra izgalmas folyamat. A technikától függően különböző témák foglalkoztatnak. A Telep meg a Kis-Duna ihletéséből egész kollekciót alkottam. Reciklált anyaggal dolgoztam, és azzal, amit a természetben találtam.  A Hal című képemen arra törekedtem, hogy a telepi horgász légkört a Kis-Dunán gyűjtött sóder, homok, csigák által átvigyem a papírra, többdimenziós munka formájában. Akrillt és ceruzát használtam, és van benne ragasztó is, ami megköti a homokot és a kavicsokat, mindezt a Kis-Duna partján gyűjtöttem. Mivel elterjedt a hír, hogy mindenféle anyagot újrahasznosítok képekben, különböző nagyságú, érdekes kulcsokat, régi pénzeket és más tárgyakat, amire nem volt szükségük, hozták a család tagjai.

 

A csendélet témájú kompozíciót temperával festettem: egy piros, finom selyemingemmel kovács ükapám egyik lovaskocsijának a rozsdás kerekét párosítottam érdekes textúrája miatt. Ehhez sima anyagú tárgyat kerestem, így esett a választásom a kék üvegre, majd néhány fácántollal egészítettem ki a képet. Megint az anyagok textúrája ihlettet, és kíváncsi voltam rá, hogyan mutassam meg élethűen tempera technikában az egész kompozíciót. Ezzel a képpel nyertem meg az első díjat az óbecsei KMV-n (Középiskolások Művészeti Vetélkedője). A szülinapi rajzok sorozatában Bika címmel édesanyámnak elkészítettem a stilizált horoszkópjelét, valamint úgyszintén újrahasznosított, karton doboz alapon és színes papírra arany és ezüst filctollal cicát, kutyát, elefántot és más állatot is rajzoltam rendelésre. Minden képnek doboz-karton volt az alapja, a kimaradt széleket színnel festettem, és a munkáimat a P-Arttal kiállítottam több tárlaton. Ezeket az egyedi darabokat gyorsan szétkapkodták a vevők, nagy örömömre gyerekszobákban, hivatalokban és sok más helyen díszelegnek. 

 

Aztán kezdtem olajjal is dolgozni. Ebben a technikában az tetszik, hogy van időm, hogy változtassak a képen, napokig, hónapokig lehet hozzáadni valamit. Számomra maga a festés az élvezet, a kísérletezés a technikával és hogy milyen effektusokat érhetek el. Ezt a hozzáállást vittem át a digitális médiumba is, amiben dolgozok. Valójában nem nagy a különbség, a lehetőségek azonban végtelenek – mondta Perišić Anna.