2024. április 20., szombat

Vesić: jövő héttől a bevásárló központokban is megkezdődik az oltás

Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere ma találkozott a bevásárlóközpontok vezetőivel, akikkel arról egyeztetett, hogy a következő héttől mobil oltási pontokat nyitnak ezekben az egységekben. Ezek a kihelyezett oltási lehetőségek nyitottak a látogatók, és mindazon helyiek számára, akik a közelben laknak, így lehetőségük nyílik felvenni a vakcinát.

Az alpolgármester elmondta: fontos, hogy ezek az objektumok újra dolgozhassanak, hiszen nagyszámú embert foglalkoztatnak, emellett nem mellékes az a tény sem, hogy ilyen módon magas pénzforgalom valósul meg, amelyből az adót fizetik, és ezáltal az állam is bevételhez jut.
Vesić hozzátette, hogy a megbeszélésen elhangzott az is, hogy a bevásárló központok alkalmazottainak nagy része már megkapta a védőoltást. Emellett a higiéniára nagyon ügyelnek, betartanak minden járványügyi előírást, és a megfelelő légkondicionáló berendezéseken keresztül friss levegőt juttatnak be az objektumba.