2024. március 28., csütörtök

Öt és fél milliárddal több a mezőgazdaságnak

A szerb kormány „agresszív” költségvetés-módosítást hajtott végre

A köztársasági kormány tegnap elfogadta az idei költségvetés módosításának javaslatát, mely szerint a bevételek 1.356,2 milliárd dinárt tesznek ki, 19,9 milliárddal többet, mint az eredeti büdzsé szerint. A kiadási keret 1768,4 milliárd dinár.

Siniša Mali pénzügyminiszter a kormányülést megelőzően közölte: két okból kerül sor a büdzsé módosítására, egyrészt további juttatásokkal kell enyhíteni a koronavírus-járvány következményeit, másrészt megnövekedett a nagyberuházások száma, folytatják az egészségügyi infrastruktúra bővítését. Mali megfogalmazása szerint egy „agresszív” büdzsémódosítást hajtanak vére.

– További 88 milliárd dinárt fordítunk új beruházásokra és a már elindított kapitális projektumok megvalósítására. Pillanatnyilag négy autópálya épül, ezenfelül a büdzsé módosításával pótlólagos összegek állnak majd rendelkezésre a Niš–Pločnik–Merdare autópálya és a dunai gyorsforgalmi út požarevac–golubaci szakasza építésének megkezdésére – ismertette Mali az RTS műsorában. Hozzátette, hogy biztosítani kell pénzt a  Fruška gora-i korridorra is, a Surčintól Újbelgrád felé vezető, már épülő autóút költségeire pedig már rendelkezésre áll a szükséges összeg.

– A belgrád–nagybecskereki út építése is előttünk áll, előirányoztunk eszközöket az újvidéki és a Gornji Milanovac-i kerülőút, valamint a fővárosi metró építésének megkezdésére is. Tíz napon belül kezdődik az újvidéki új Covid-kórház építése, indulunk a vakcinagyárral is, és tervben van a belgrádi és az újvidéki klinikai központ újjáépítése. A módosítással 5,5 milliárd dinárral több pénz jut a mezőgazdaságnak, és 4 milliárd dinárral toldottuk meg a környezetvédelmi kiadásokat – sorolta a miniszter. Azt is elmondta, hogy a költségvetés módosításával előirányzott összegek egy részét az első negyedévben terven felül megvalósított 500 millió euróból biztosítják, és újabb ,,kisebb” hiteleket is felvesznek, hogy az állam átvállalhassa a válság terhének legnagyobb részét. „Hatalmas összegeket emészt fel a védőoltás, de az egészségnek nincs ára – állapította meg Mali, majd a segélykifizetés ütemtervének részleteit ismertette.

– Minden hónapban lesz valamilyen kifizetés. Az első fél minimálbér már eljutott a vállalatokba, a másik kettő májusban és júniusban érkezik. Lezárult az utasszállítóknak meghirdetett pályázat, nekik a következő 6 hónapban buszonként 600 eurót fizet az állam. Az idegenforgalmi és vendéglátóipari foglalkoztatottak két minimálbérre számíthatnak, akárcsak a szabadúszó művészek. A városi szállodák üzemeltetőinek ágyanként 350, szobánként 150 euróval segítünk. Májusban érkezik az arra igényt tartó, nagykorú polgárok számlájára az első 30 eurót kitevő összeg, novemberben pedig a másik 30 euró. Jelentkezni interneten április 28-ától május 15-éig, telefonon pedig május 5-étől lehet. Ezenkívül a nyugdíjasok (jelentkezés nélkül) szeptemberben még 50 euróra számíthatnak, a nemzeti foglalkoztatási szolgálatnál nyilvántartott munkanélkülieknek pedig júniusban utalják át a beígért 60 eurót. Májusban segélyt utalunk át a koszovói szerbeknek is, mégpedig 100 eurót a gyerekeknek és a nagykorúaknak, és 200 eurót a munkanélkülieknek – közölte a pénzügyminiszter.

A harmadik segélycsomag értéke 257 milliárd dinár, azaz a bruttó hazai termék (GDP) 4,3%-a. A tavalyi két csomag 704 milliárd dinárba került, úgyhogy az ideivel együtt a GDP 17,2 százalékánál tartanak; a miniszter szerint nem sok ország támogatta ilyen mértékben a saját lakosságát és gazdaságát. Megjegyezte, hogy az idén 6 százalékos gazdasági növekedés a cél.

A jövő hónapban ismét számlás nyereményjáték

A pénzügyi tárca vezetője bejelentette: május 15-én újraindul a Vedd el a számlát, és nyerj! állami nyereményjáték. A nyereményalap bővebb a tavalyinál: 16 lakást és 60 Fiat 500L gépkocsit sorsolnak ki. Az idén április 1-je után kiadott számlákkal lehet játszani. Mali arra kérte a polgárokat, a számlák beküldésével minél tömegesebben kapcsolódjanak be az árnyékgazdaság visszaszorítását célzó nyereményjátékba.

Mali emlékeztetett arra, hogy 2020-ban az általános forgalmi adó (áfa) megfizetése sokkal kedvezőbb volt az előző évihez lépest, így 115 millió számlát gyűjtöttek be.