2024. április 18., csütörtök
MAGYARKANIZSA

A sár arany

Dokumentumfilm a 92 éves Kanyó Pál oromhegyesi kubikosról, vályogvetőről

Bicskei Zoltán A sár arany című filmjét holnap, pénteken 19 órai kezdettel mutatják be a Regionális Kreatív Műhely próbatermében.

A kubikos szakma egykor a nehéz, de egyértelműsége okán a tiszta életmód, valamint a földből élő emberek szívósságának szimbóluma volt.

A forgatási helyszín az egyik legszebb pusztaság széle Vajdaság/Délvidék északi részén. Magyarkanizsa község Oromhegyes falujában lakik feleségével Mányi Pál, a 92 éves egykori kubikos, aki a föld valamennyi arculatát ismeri, hiszen volt vályogtéglatégla-készítő és vályogverő, valamint öregségére parasztember. Egy ujja oly vastag, mint három hétköznapi emberé és keze ma sem remeg. Háza szó szerint a Járás nevű pusztaságra néz. A Járás e részének helyi neve: „Paradicsom”. Itt kezdődik a történetünk, egy drámai és szó szerint a földhöz kötött, megfeszített életről, amit meglepő magasságról szemlél megélője, a bácskai kubikos. Számára természetes, hogy gyerekkorától otthon van az irodalomban, és hogy írókról, vallásról, Istenről, természetről, történelemről saját gondolataival viaskodik.

Operatőr: Iván Attila, Csubrilo Zoltán és Apczi Jenő, vágó, fényelő: Apczi Jenő, zene: Vajdasági magyar népdalok a Mezei Szilárd Túl a Tiszán innen Ensemble előadásában. Producer: Cinema Filmműhely, Magyarkanizsa. 2021. Rendezte: Bicskei Zoltán.

Időtartam: 42,24 perc.

A film a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely segítségével készült.

A belépés díjtalan, a korlátozott hely miatt a helyfoglalás ajánlott. Telefonszám: 024-4879-200, e-mail-cím: rka@sks.co.rs)

A Láttam Belgrádban és Budapesten

Bicskei Zoltán Láttam c. kisjátékfilmje bekerült a 67/68. Márciusi Fesztivál – belgrádi dokumentum- és rövidfilmfesztivál versenyprogramjába. Az alkotást április 21-én vetítik a belgrádi Ifjúsági Otthon nagytermében. A tavalyi elmaradt és az idei fesztivált együttesen tartják meg április 19-e és 25-e között Belgrádban, az Ifjúsági otthonban. A zsűri elnöke Želimir Žilnik filmrendező.
A Láttam c. filmpoéma a magyarkanizsai Járás pusztaságán készült és Hommáge Huszárik Zoltán és Sára Sándor művészete előtt.
Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorában láthatják a kisfilmet az érdeklődők a magyar film napján, április 30-án.
A szereplők: Szilágyi Nándor, Berecz István, Bicskei Elizabetta, Resócki Rolland, Bagi Gábor, operatőr: Kovács K. Ákos, zene: Ittzés Gergely, Szabados György és a MAKUZ zenekar.
A kisjátékfilmet a Pannon TV műsorán is megtekinthetik.