2024. április 19., péntek

Képesítést szerezhetnek a betanított munkások

Kísérleti program indul 22 szerbiai szakközépiskolában – A felnőttképzés új lehetőségei építőipari szakokon

Szerbiában többen dolgoznak egy-egy szakmában képesítés nélkül. Ezek a személyek több éves munkatapasztalatra tettek szert egy-egy területen, ám tudásukat nem a szakközépiskolai oktatás keretében vagy egy képzésen szerezték meg. Nekik szól az oktatásügyi minisztérium, a pénzügyminisztérium és az Európai Unió közös projektuma, amelynek köszönhetően a szaktudásuknak megfelelő képesítést szerezhetnek. A nemzeti képesítések integrált rendszerének kidolgozása elnevezésű IPA-projektumra 1,38 millió eurót fordítottak. Ennek keretében tavasszal egy kísérleti program indul, amely során tesztelik a korábbi szakmai tapasztalat elismerésének eljárását, vagyis a képesítés megszerzésének alternatív módját azok számára, akik az iskolarendszeren kívül, a munka során tettek szert megfelelő szaktudásra. Az oktatásügyi minisztérium az Oktatás- és Nevelésfejlesztési Intézettel (ZUOV-val) együttműködve kilenc képzést választott ki a tesztelésre, amelyet huszonkét szakközépiskolában fognak megvalósítani.

Együttműködés a vlastoticei Műszaki Iskola és a szabadkai Politechnikai Iskola között (Fotó: Gergely Árpád)

Együttműködés a vlastoticei Műszaki Iskola és a szabadkai Politechnikai Iskola között (Fotó: Gergely Árpád)

Elsőként négy, az építészet területére vonatkozó képesítés megszerzésének módját, eljárását fogják tesztelni. A kísérleti programban résztvevő oktatási intézmények egyike a szabadkai Politechnikai Iskola, ahol májusban kezdik meg a tesztelést. Ennek kapcsán egy kétnapos műhelymunkát tartottak Palicson, amelyen a többi között szakközépiskolák igazgatói, munkatársai vettek részt.

Az esemény keretében tartott sajtótájékoztatón jelen volt dr. Gabrijela Grujić, az oktatásügyi minisztérium duális oktatással megbízott segédminisztere, Edino Bandelj, a projekt vezetője, dr. Časlav Mitrović, a Kvalifikációs Ügynökség igazgatója, Gojko Banović, a ZOUV Szakképzési és Felnőttképzési Központjának vezetője, Milanka Kostić, a Szabadkai városi tanács kultúrával és oktatással megbízott tanácsosa, valamint Iso Planić, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatója.

Az igazgató elmondta, hogy egy hosszú távú, országos szintű projektről van szó, amelynek célja az egységes informális oktatás bevezetése.

– A kétnapos műhelymunka során a képzési programok kidolgozásának módszertanával foglalkozunk. Ennek során a programok dokumentációnak előkészítését is megtanuljuk. A Politechnikai Iskolára a vasszerelő-, a kőműves-, az építőipari gépkezelő és az ácsképzések programját dolgoztuk ki. Szabadkán és környékén nagy az érdeklődés a képzések iránt. Reméljük, hogy a következő hónapokban minél többen részt fognak venni ezeken a Politechnikai Iskolában, és hogy minél többen élnek a vizsgázási lehetőséggel. Az iskolánk még 2016-ban megszerezte a felnőttképzés szervezéséhez megfelelő státuszt. Szerbia területén először az építőipari képzéseket fogják tesztelni a kísérleti program során. Jelenleg a régió egyetlen iskolája vagyunk, amelyben ilyen képzéseket tartanak, valamint a szakvizsgának köszönhetően lehetőség van a korábbi szaktudás elismerésére is – emelte ki Iso Planić.

Az oktatásügyi minisztérium képviseletében Gabrijela Grujić ismertette a projekt részleteit. Mint elmondta, a nemzeti kvalifikációról szóló törvény kidolgozása egy több éves folyamat eredménye. A korábbi szaktudás elismeréséről szóló szabályzat nemzeti jelentőséggel bír, hiszen elősegíti a szerbiai gazdaság fejlődését.

– Ennek köszönhetően végre elismerik azoknak az embereknek a szakmai kompetenciáját, akik egész életükben kitartóan és szorgalmasan dolgoztak, ám nem volt lehetőségük arra, hogy képesítést szerezzenek. A nemzetközi partnerek tapasztalatainak köszönhetően tudjuk megvalósítani ezt a projektet. Ennek segítségével a különböző képzettségi szinttel rendelkező szakmunkások is megfelelő képesítést szereznek, és jobban helyt tudnak majd állni a munkaerőpiacon. Természetesen itt nem a kulcskompetenciák elsajátításáról van szó, hanem a szaktudásról és a gyakorlatról. A szakvizsga, illetve a képzés végén egy, az EU területén is elismert tanúsítványt fognak kapni. A nemzeti kvalifikációról szóló törvénynek köszönhetően létrejött a Nemzeti Képesítésekért Felelős Tanács és a Kvalifikációs Ügynökség. Ez utóbbi huszonhat új oktatási profilt dolgozott ki a középiskolai oktatásra vonatkozóan. A huszonhat profil közül hat a duális oktatási modell szerint fog megvalósulni – tudtuk meg Gabrijela Grujićtól.

A sajtótájékoztató résztvevői (Fotó: Gergely Árpád)

A sajtótájékoztató résztvevői (Fotó: Gergely Árpád)

Časlav Mitrović a Kvalifikációs Ügynökség munkájáról és eredményeiről számolt be. Mint elmondta, az intézmény az elmúlt időszakban kidolgozta a képesítésekre vonatkozó előírásokat. Szerinte a harminckét elfogadott előírás a korábbi szaktudás elismerésének fejlődésére szolgál. Ezek a harmadik, a negyedik és az ötödik képzettségi szintre vonatkoznak.

– A Kvalifikációs Ügynökség előtt a jövőben óriási munka áll, hiszen a hatodik, a hetedik és a nyolcadik képzettségi szintre, vagyis a felsőoktatásra vonatkozóan is szeretnénk kidolgozni ezeket az előírásokat. Ezt a duális oktatásról szóló törvény, a nemzeti kvalifikációról szóló törvény és a felsőoktatási törvény megváltoztatásával, kiegészítésével tudjunk majd elérni – hangsúlyozta Časlav Mitrović.

Az Oktatás- és Nevelésfejlesztési Intézet képviseletében Gojko Banović is szólt az újításokról, és beszélt az eddig megvalósított eredményekről is. Edino Bandelj, a projekt vezetője köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett ebben a programban.

A sajtótájékoztató végén a szabadkai Politechnikai Iskola és a vlasotincei Műszaki Iskola igazgatói együttműködésről szóló nyilatkozatot írtak alá.