2021. augusztus 4., szerda

Krivokapić: nem montenegrói tavasz lesz, hanem montenegrói nyár

Ezen a területen állandóan a kontinuitás hiányáról van szó, de Montenegró jelenlegi kormánya folytonosságot akar mutatni a jogállamiság minden elemében. Ez elsősorban a nemzetközi megállapodásokra vonatkozik, de a kormány javítani szeretne azokon az igazságtalanságokon is, melyeket a Montenegróban élő állampolgárok egy része elszenvedett – mondta Zdravko Krivokapić, montenegrói miniszterelnök a Szerbiai RTV Oko című műsorának adott interjújában.

A miniszterelnök elmondta, hogy sokan már a választások óta a kormányának a végét kívánják, azonban, ahogyan fogalmazott, ez a következő elnökválasztásig kitart majd.

Vladimir Leposavić miniszterrel kapcsolatban, akinek a lemondását követelte, Krivokapić elmondta: vitathatatlan, hogy minden ember tévedhet, de Leposavić háromszor is olyan bakit követett el, amelyből egy is elég ahhoz, hogy a miniszterelnök lemondásra kérje fel.

Arról, hogy ki kaphatja meg a montenegrói állampolgárságot, Krivokapić elmondta, hogy szerinte mintegy 9.500 olyan polgárnak kell megadni, akik Montenegróban élnek és dolgoznak, családot alapítottak és gyermekeik vannak, valamint körülbelül 10.000, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személynek, akiket Montenegró akkor fogadott be, amikor rászorultak.

Bár sokan Montenegró destabilizálódását kívánják, Krivokapić megígérte, hogy nem a "montenegrói tavasz" fog bekövetkezni, hanem, mint mondja, a montenegrói nyár, amikor 2019 óta először a érkezhetnek turisták nagyobb számban és élvezhetik a helyi vendéglátást.