2024. április 18., csütörtök

Sikeresen veszik az akadályokat


A topolyai Alapfokú Zeneiskolában is online oktatás folyik. Az óvodások, az előkészítős csoportok, valamint az első és a második osztályos kisdiákok személyes oktatásban vesznek részt az előírt egészségügyi szabályok betartásával, míg a harmadik–hatodik osztályos diákok kizárólag online oktatásban részesülnek. A zeneiskola igazgatónője, Diósi Rózsa elmondta, hogy a koncertek, versenyek is az online térben kerültek megrendezésre, melyeken sikeresen szerepeltek.

– Büszkén mondhatom, hogy számos első díjban részesültek növendékeink. Hegedű tanszakos diákjaink, Sergej Skeledžija és húga, Hana Skeledžija nagyon sok első díjat hozott Szlovéniából, különféle belgrádi nagy versenyekről. Bede Barbara gitár tanszakos növendékünk a szintén online térben megrendezett magyarországi versenyen első helyezésben részesült. Ognjenović Réka tanárnő diákja, Góbor Zoltán szintén kitűnő eredménnyel szerepelt egy online versenyen. Készülünk a köztársasági versenyre, valamint a külföldi versenyekre is. Nagyon sajnálom, hogy nem szervezhetjük meg a koncertjeinket, a diákkoncertjeinket, illetve a versenyeinket, valamint azt is, hogy elmarad a személyes találkozások öröme.

Idén hány diák folytatja tanulmányait a zenei pályán?

– Öt diákunk, közülük hárman a szabadkai, míg ketten az újvidéki középfokú zeneiskolába fognak felvételizni. A helyzet fontosságához mérten ezeknek a gyerekeknek az iskolában konzultációs órákat tartanak a tanáraik a sikeres felvételizés érdekében.
Az elmúlt évekhez képest történt-e más változás a zeneiskola életében?
– Hatalmas újdonságnak számít az ötvenöt éves zeneiskolánk életében, hogy a következő iskolaévben már hivatalosan is hét kültagozattal fog büszkélkedni. Egy évvel ezelőtt nyújtottuk be a kérelmet, mely szerint a kishegyesi községet, Kishegyest, Bácsfeketehegyet és Szeghegyet hozzácsatolják a mi iskolánkhoz, a kérelmünk pozitív elbírálásban részesült, és nagyon örülünk, hogy ezáltal további három kültagozattal bővül iskolánk.
Terveznek-e újabb felújításokat a zeneiskola épületén?
– Magán az épületen nem tervezünk felújításokat, mivel azokat a renoválásokat, melyeket az épület megkívánt, már befejeztük. Az udvarban lévő nyári pódium is teljesen elkészült, most már csak az utolsó simítások maradtak – a pódium mögötti falakat hozzuk helyre. Mindemellett az udvarban lévő játszótér is megújul, ami a nyár végéig be fog fejeződni.
Idén lesz felvételi vizsga?
– Szeretnénk, hogy legyen felvételi vizsga, mivel az fontos és emlékezetes pillanat mindenki számára. A felvételi június elején kellene hogy legyen. Az idén a legnépszerűbb tanszakok a zongora, a hegedű és a gitár voltak. A jövő évre egy-két újítást szeretnénk a tanszakok terén, szeretnénk például szaxofon, tambura szakot, de a jövő zenéje, hogy megvalósíthatjuk-e terveinket.

NÖVENDÉKEK AZ ONLINE OKTATÁSRÓL

A zeneiskola növendékeit is megkérdeztük, milyen tapasztalataik vannak az online oktatással kapcsolatban.
– Az online oktatás sokkal jobban tetszik, mivel nem kell időt fordítanom arra, hogy elsétáljak vagy elbiciklizzek a zeneiskolába. Mindennek van hátulütője, ahogyan ennek is, nagyon sokszor akadozik, vagy nem tiszta a kép, felét hallom annak, amit a tanár mond – mesélte Gábor Enikő zongora szakos diák.
– Az élő oktatást jobban szeretem, bár a maszk eléggé zavaró. Az online oktatással több problémám is van: akadozik a hang és a kép, a tanár úr nem látja a vonót tartó jobb kezem, sokszor alig hallom, amit mond, így nehéz rájönnöm, mit csináltam rosszul, vagy mit kellene javítanom. Szeretném, hogy visszatérjünk az élő tanításhoz, lehetőleg maszk nélkül – nyilatkozta Gábor Réka hegedű szakos növendék.