2024. március 28., csütörtök

Dačić: Joe Biden egy igaz partner

Ivica Dačić, a szerbiai parlament elnöke ma kijelentette, hogy a kompromisszum megtalálása Koszovó kérdésében jelenleg Szerbia legfontosabb állami és nemzeti prioritása, és hangsúlyozta, hogy a szerbiai képviselők jól tudják, hogy Joe Biden amerikai elnök egy igaz partner.

– Szerbia és az Egyesült Államok nem hagyták, hogy a mögöttünk lévő év, amelyet felemésztett a koronavírus, tönkretegye az egymás közötti kapcsolatunkat. Megszakítatlan és élettel teli diplomáciai kapcsolatunk volt, amely tavaly szeptember elején tetőzött, amikor Vučić köztársasági elnök és Trump, az akkori amerikai elnök találkozott a Fehér Házban, ahol egy fontos megállapodás született Koszovó kapcsán, de más fontos kérdésekben is – mondta Dačić az egy nemrég megtartott szerb–amerikai közös konferencián

Hangsúlyozta, hogy tudják, hogy Bidenban, Blinken államtitkárban és az összes munkatársukban igazi partnerekre találtak, és megkapják az összes energiát, amire Koszovó kérdése kapcsán szükségük van, de állandó kommunikációval és jóhiszeműséggel más fontos, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket is megoldanak.

Ahogyan fogalmazott, Szerbia türelmetlenül várja a járványhelyzet globális szintű normalizálódását, addig pedig maximális odaadással dolgoznak, és így jó eredményeket tudhatnak a hátuk mögött.

Dačić elmondta, hogy örömmel tölti el, hogy Amerikával együtt az elsők között vannak a világon a beoltottak számát tekintve, így elsők között hagyhatják maguk mögött a járványt.