2021. május 12., szerda

Pályázat kortárs költőknek a járványról

A költészet napján indította el pályázatát az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága a 30 év alatti kortárs költőknek. A téma a pandémia megélése, hatása az egyéni, családi és közösségi életre, illetve a járvány utáni újranyitás tervezett vagy remélt változásai.

E napot hagyományosan felolvasóestekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, színházi versestekkel, dedikálásokkal szoktuk ünnepelni. A koronavírus-járvány azonban idén nem teszi lehetővé a programok szervezését, ezért indult pályázat április 11-én, a költészet napján a kortárs költők inspirálására a Köszönjük, Magyarország! program keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya az MTI-vel.

A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született. A kiíráson induló alkotók pályázatonként egy művel nevezhetnek. A rangos irodalmárok által zsűrizett pályázaton összesen harminc fiatal tehetség nyerhet egyenként 300 ezer forintról szóló szerződést. A pályaműveket április 30-ig lehet beadni.