2024. március 28., csütörtök

Újabb erőszakhullám az USA-ban

Ismét lelőttek egy afroamerikai fiatalembert

Az Amerikai Egyesült Államokban ismét zavargásokra került sor, mégpedig mindössze 16 kilométerre attól a helytől, ahol George Floyd-ot is megölték. A rendőrség tegnap ismét megölt egy afroamerikai fiatalt – írja a B92 hírportál.

A Reuters hírügynökség információi szerint közlekedési szabálytalanságért állították meg a rendőrök, de a beavatkozás végül a fiatal halálával végződött. Nem sokkal később tüntetésekre került sor a brooklyni rendőrállomás épülete előtt, ahol a gyilkosság is történt.

Miközben a tüntetők egy csoportja gyülekezett, hogy a rendőrállomás ellen vonuljon, addig Mike Elliott polgármester azt nyilatkozta, hogy a lövöldözések tragikusak voltak, ugyanakkor felszólította a tüntetőket, hogy az erőszak elkerülése végett maradjanak nyugodtak.

A dühöngő tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt és gumilövedékeket is bevetettek. A tüntetők „Igazságot George Floyd-nak” kiáltások közepette két rendőrautót is megrongáltak.

A megölt fiatalt Daunte Wright néven azonosították, és mindössze 20 éves volt. A korábbi rendőrségi közlemények szerint a fiatalembert rutinszerűen állították meg a gépjárműjével, majd az ellenőrzés során kiderült, hogy ellene körözést adtak ki. Ezt követően le akarták tartóztatni, de Wright visszaült az autójába és megpróbált megszökni, ekkor pedig az egyik rendőr rálőtt.

A fiatal ennek ellenére mégis elszökött. Egy kicsit távolabb azonban összeütközött egy másik gépjárművel és életét vesztette – jelenti a Reuters.