2024. március 28., csütörtök

A svéd járványkezelés a helyes?

Míg Európa legtöbb országa szigorú intézkedéseket vezetett be a koronavírus elleni küzdelem érdekében, addig Svédországban szinte mindent lehet. A svéd járványügyi szakemberek ajánlatai alapján nem kötelező a maszkhordás a zárt területeken, szabadon beülhetnek étterembe és kávézókba, valamint az iskolák is fogadják az összes diákot. Ezekről a lehetőségekről a legtöbb európai országban csak álmodoznak a polgárok, hiszen az utóbbi egy évben a mindennapjaik részévé vált a maszkhordás, a lezárt határok, a kijárási tilalom, és a hasonló korlátozások.

A svéd kormány úgy véli, hogy a járvány elleni intézkedéseknek bizonyítékokon kell alapulniuk. Az az álláspontjuk, hogyha megnézik azokat a korlátozásokat, amelyeket különböző országok alkalmaznak, látható, hogy nagyon kevés alapszik bizonyítékokon.

– Amit biztosan tudunk, az már 150 éve létezik. Ez pedig az alapos kézmosás magunk és mások miatt. A többinek, mint a határok és az iskolák bezárásának, a távolságtartásnak, nincs tudományos háttere – magyarázta egy elismert svéd járványügyi szakember. Hozzátette, hogy a lezárás több kárt okoz, mint hasznot.

Bár a járványhelyzet romlása miatt Svédország is hozott néhány korlátozást, a stratégiájuk lényegében nem változott. Az álláspontjuk továbbra is az, hogy a fertőzési hullám megállíthatatlan, és a kontinens minden országát azonos erővel sújtja.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai alapján Svédország európai szinten 9. a legmagasabb fertőzött számmal rendelkező országok között, és 6. a legalacsonyabb halálozási aránnyal rendelkező országok között. Mindez több mint egy évvel a járvány kezdete óta.

A svéd kórházi rendszer nagy terhelés alatt volt, de köszönve a hatalmas anyagi erőforrásoknak sikeresen átvészelt két nagy hullámot, míg jelenleg a harmadik közepén tart. Mindezek ellenére a svéd polgárok továbbra is élvezik a – vélhetően – legnagyobb szabadságot az európai járványügyi korlátozások közül. Időközben a polgárok oltása is megkezdődött.

Tehát a svéd járványhelyzet egyáltalán nem tündérmese, és az ország drágán megfizet azért, hogy a lakosok normális és egészséges életet éljenek, ez pedig rengeteg megválaszolatlan kérdést hagy maga után.