2024. március 29., péntek
SZENTTAMÁS

Új vezetőség a Fácán Vadászegyesületben

Új tervekkel és nagy lendülettel vetik magukat munkába

Tisztújító közgyűlést tartott a szenttamási Fácán Vadászegyesület. A tagság a járványügyi előírásokat betartva választotta meg az új vezetőséget, elnököt, alelnököt és titkárt.

Az egyesület új elnöke, Dobosi Róbert – újvidéki vállalkozó, és több mint 10 éve tagja a szenttamási vadászegyesületnek – lapunknak elmondta, a járványügyi helyzet csak annyiban nehezíti a vadászok dolgát, hogy nem tudnak összejönni. Minden egyéb tevékenység a megszokott kerékvágásban folyik, azzal, hogy a vírus megjelenése óta kisebb csoportokban dolgoznak.

− Télen és jelenleg is folyamatosan dolgozunk a vadállomány etetésén és itatásán. A melegebb idő beköszöntésével inkább az itatásra fektetjük a hangsúlyt, ugyanis a vadaknak ilyenkor már kevesebb ennivalót kell biztosítani. Az előttünk álló időszakban egyik legnagyobb tervünk az, hogy új fácántelepet hozzunk létre. Szeretnénk egy olyan tanyát vásárolni, amely közel van a településhez és ahol van áram, így a fácánok megfigyeléséhez kamerákat szerelhetünk fel, és nem lesz szükség arra, hogy a vadászok 12–24 órát személyesen őrizzék a kisfácánokat. A jelenlegi vadállomány jónak mondható, nyúlból és őzből is van elegendő, egyedül a fácánokkal van gond, ugyanis mind kevesebb az erdős terület és a nádas, ahol meghúzzák magukat – mutatott rá az egyesület elnöke.

Hozzátette, a vadászok minden évben bizonyos területen fásítanak is, a facsemetékben azonban valaki(k) szándékosan kárt okoz. Erre a jövőben jobban odafigyelnek, hiszen a község területén alig található zöld övezet. Elmondta még, hogy kiváló kapcsolatot ápolnak a jánoshalmi vadászegyesülettel, a járvány miatt azonban tavaly elmaradtak a közös vadászatok.

A Fácán Vadászegyesület új alelnöke Brasnyó Nándor lett, aki elmondta, a tagság azért szavazott neki bizalmat, mert mezőgazdasággal foglalkozik, és folyamatosan Szenttamáson tartózkodik, így a nap bármely szakaszában elérhető, és ha valami gond merül fel, azonnal tud reagálni.

− Duško Popović, az egyesület előző elnöke két mandátuma alatt elég sok konkrét dolgot és problémát megoldott, nagyon reméljük, hogy mi is legalább ennyire teljesítünk. A közgyűlésen résztvevők két régi vezetőségi tagnak szavaztak bizalmat: Kaćanski Dragan vadőrnek és Opančarev Milan vadgazdának. Az új titkárunk Kurjači Dragan, aki nyugdíjas, ő is folyamatosan elérhető – mondta.

Az elnökség tagjai: Rafailović Stevan, Kurjački Marko, Panić Milenko, Szögi József, Bergel Endre és Šarčev Vlado.