2024. április 20., szombat

Önkéntes véradási akció Vajdaságban

A Vajdasági Vérátömlesztő Intézet bejelentette, hogy a mozgócsapatai az elkövetkező hét folyamán a tartomány több településén is vérgyűjtést szerveznek – írja a 021.rs hírportál.

A készletek stabil szinten való megtartásának érdekében az intézet kéri az önkéntes véradókat, hogy amennyiben egészségesek jelentkezzenek a véradási akcióra.

A holnapi nap folyamán a magyarittabéi Kulturális Otthonban 9 és 11 óra között, a szépligeti könyvtárban 8 és 10 óra, a dunagálosi Kulturális Otthonban 11 és 13 óra között lehet vért adni. Emellett Bácskertesen is a helyi közösség épülete előtt lesz leparkolva a véradómobil 8 órától 10 óráig, míg Szilágyin szintén a helyi közösség épülete előtt 11 és 13 óra között adhatnak vért az önkéntesek.

Kedden a verseci Vöröskereszt épületében 9 és 12 óra között, a nagybecskereki Baglyas helyi közösség épületében 8 és 12 óra között, míg a šídi Vöröskereszt épületében 9 órától 12 óráig lehet vért adni.

Szerdán az intézet véradó csapata a pancsevói Vöröskereszt épületében fog tartózkodni 9 és 12 óra között, a palánkai Vöröskereszt épületében pedig 8 és 12, illetve 14 és 18 óra között lesznek elérhetőek.

Csütörtökön a rumai Sportközpontban adhatnak vért az önkéntesek 8 és 12 óra között, az újvidéki Technológiai Karon pedig 9 és 13 óra között, valamint a törökbecsei Nyugdíjas Otthonban is 8.30-tól 13 óráig.

Pénteken a bácsföldvári helyi közösség épületében lehet majd vért adni 8 és 10 óra között, a nádaljai Vadászotthonban 10.30-tól 12 óráig, a verbászi Vöröskereszt épületében pedig 8-tól 11 óráig.

Szombaton a véradómobil az indiai Posta Hivatal előtti téren fog leparkolni 9 és 13 óra között, valamint ugyanott az Outlet üzlete előtt 15 és 18 óra között.