2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Júniusig nem várható enyhítés

Ma újra kinyitnak a bevásárlóközpontok

Szerbiában a vasárnapi kimutatások alapján 24 óra alatt összesen 10.898 koronavírustesztet végeztek el, és 2732 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét.
Az említett egy napban 35 személy hunyt el a koronavírus szövődményeinek következtében, és 266-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig összesen 3.588.296 személyen végezték el a koronavírustesztet.

(Fotó: Beta)

(Fotó: Beta)

Branislav Tiodorović epidemiológus és az országos válságtörzs tagjának véleménye szerint, 3 millió ember beoltása után lehet csak normálisabb életet élni.

A Blic hírlapnak nyilatkozva elmondta, hogy a normális élethez való visszatéréshez tömeges oltakozásra van szükség, minél rövidebb idő alatt.

Ideális lenne, ha a következő hónapban elérnénk a 3,5 millió beoltottat, és ezzel kialakulna a nyájimmunitás – hangsúlyozta Tiodorović.

Hozzátette, hogy amíg a nyájimmunitás nem éri el a 70 százalékot, addig nem kerülhetnek szóba az enyhítések és teljes felelősségteljesen kell viselkedni.

Elmondása szerint enyhítésekre június előtt nem lehet számítani.

Abban a pillanatban, amikor a fertőzöttségi mutatók 1000 alá csökkennek, majd onnan elérjük a kétjegyű számot, akkor az rendkívüli siker lesz – mondta a szakember.

Véleménye szerint az egészségügyi dolgozók kötelező beoltása egyértelműen szükséges.

Mára a felnőtt lakosság 30 százaléka felvette a koronavírus elleni védőoltást Szerbiában, erről beszélt Ana Brnabić kormányfő szombaton a Szerbiai RTV műsorában. Mint mondta, hosszú idő után ez volt az első nap, amikor több beteget engedtek haza a kórházból, mint amennyit felvettek.

„Az oltásnak és az intézkedéseknek köszönhetően stabilizálódni látszik a helyzet” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy miután Aleksandar Vučić államfő beoltatta magát, hihetetlenül nagy érdeklődés mutatkozott a védőoltás felvétele iránt. Az azt követő napon több mint 80 ezer polgár élt az immunizáció lehetőségével – mutatott rá.

Brnabić emlékeztetett arra, hogy hétfőn újra kinyitnak a bevásárlóközpontok. Mint mondta, reméli, hogy a diákok április 19-étől újra visszatérhetnek az iskolapadokba, a héten pedig döntés születik a vendéglátóipari létesítmények beltéri megnyitásáról.

Ana Brnabić a hétvégi belgrádi környezetvédelmi tiltakozásról is beszélt. Mint mondta, a legtöbben maszk nélkül jelentek meg az eseményen, nem tartották a kellő távolságot sem. Véleménye szerint „a legszomorúbb és a legképmutatóbb” dolog, hogy a tüntetésen Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke is felszólalt. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy naponta több mint 3000 új fertőzött van.

Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere kijelentette, hogy minden olyan üzlet megnyithat, amely a bevásárlóközpontokban működik, viszont a vendéglátóhelyiségek csak abban az esetben fogadhatnak vendégeket, ha van kerthelyiségük.

– A bevásárlóközpontok látogatóinak szigorúan be kell tartaniuk az előírásokat. A plázákban minden bejáratnál ellenőrzik a maszkviselési rendelet betartását. Az üzletekben pedig további ellenőrzés várható, csak a szabályoknak megfelelő számú személy tartózkodhat a boltokban – mondta Vesić.