2024. április 19., péntek

„Nincs semmi vitatható a nyugdíjasok vitaminellátására kiírt pályázaton"

Sanja Radojević Škodrić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) igazgatója elmondta, hogy a vitamingyártók szinte valamennyien hozzájárultak a nyugdíjasoknak szánt csomaghoz, kivéve a Hemofarmot, amely nem szeretett volna részt venni az akcióban, amely során a legidősebb polgároknak szeretnének kedvezni, akik a legnagyobb fegyelmet tanúsították a járvány kezdetén.

Mint hozzátette, az az ár, amelyen a gyógyszereket beszerezték, a vételár, így szó sincs nyereségről mind az állam, mind a vállalatok számára, amelyek ismét nagy társadalmi felelősségvállalást tanúsítanak.

A vitaminok különösen fontosak az idősek számára, mutatott rá Radojević Škodrić, hogy a szervezetük le tudja győzni az vírusokat. Ezekre a készítményekre jelenleg van a legnagyobb szükség, hiszen az immunrendszer tavasz kezdetén a leggyengébb. Elmondta továbbá azt is, hogy jelenleg a gyógyszergyárak is együttműködőek, és igyekeznek előállítani a megfelelő mennyiséget.

Mint arról már korábban is írtunk, a nyugdíjasoknak hétfőn kezdik majd el osztani a vitamincsomagokat – mondta Aleksandar Vučić.  Közel 1,7 millió  csomag kerül majd kiosztásra, amely cinket, D3-vitamint és C-vitamint tartalmaz majd.