2024. március 28., csütörtök

Szerbiában 40.000 esküvőt halasztottak el a vírus miatt

Tavaly a 25 ezer esküvőből, csak ötezer valósult meg, ugyanis a vírushelyzet miatt sok pár elhalasztotta a nagy napját. Most körülbelül 40 ezer pár várakozhat arra, hogy sikerüljön a tervek szerint megvalósítani a lakodalmukat mondta Nikola Janković, rendezvényszervező.

Janković elmondta, hogy sok pár azért is halaszotta el az esküvőjét, mert sokak családjai, rokonai vagy barátai külföldön vannak, és a napról-napra változó szabályozások miatt, nehéz lett volna tervezni. Mint elmondta a Tanjug hírügynökségnek, a párok most kezdik keresni a helyszíneket, bízva az enyhülő szabályozásokban. Reményét fejezte ki továbbá, hogy hamarosan tisztázódik, hogy milyen körülmények között szabad az esküvőket tartani, annak érdekében, hogy a párok időben tudjanak szervezkedni.

Szerinte az esküvő nem csak a fiatalok számára fontos, hiszen egy esküvőnek a szolgáltatóiparban is fontos szerepe van.