2024. április 20., szombat

Kofák kormánya

Húsvét előtt pár héttel a piacon sétáltam. Szépen felsorakoztatott, csokorba kötött barkaágak és nárciszok előtt torpantam meg. A kofa azonnal tájékoztatott is, hogy a barka csokorját egy százasért adná a kezembe. Bele is egyeztem: már majdnem átadtam a kék értékpapírt, amikor három girbe-görbe ág nyújtózkodott felém. Nem kenyerem a méltatlankodás, de ez alkalommal megállapítottam, hogy a pultra helyezett csokrok nem ezt a kínálatot tükrözték. A kofa erőteljesen rámripakodott, hogy márpedig az ő portékája a legszebb és legolcsóbb a piacon. Megköszöntem a kedvességét, és továbbálltam.

Nagycsütörtökön már egész más céllal érkeztem meg a piaci nyüzsgésbe, ám egy erőteljes kiáltás újra ugyanazon a ponton torpantam meg. Műmosoly mögül érkezett a figyelemfelkeltő hang: kedveském, már csak ötven dinár a barka csokorja! Vajon most hány szál van benne? Kettő, de szép hosszú! És egy nárcisz is jár vele!

A történtek hatása alatt éreztem magam akkor is, amikor aznap délután a szabadúszók és a szerb kormány tárgyalásainak folytatásáról tájékozódtam. A kezdetektől követtem a freelancereknek kereszteltek adó(s)-sorsát országunkban. Az elejében még az örökösen szkeptikus énem is majdnem bedőlt az adóhivatal tájékoztatásainak, melyek szerint youtuberek és internetes ingyenélők követtek el mulasztásokat, amikor nem tájékoztatták a hivatalt a külföldről beérkező jövedelmük nagyságáról. A gyarló emberi mivoltom ugyanis azt diktálta, hogy ha a rendes állampolgár adózik, akkor a manapság oly népszerű videósok sem lehetnek kivételek.

Szerencsére azonban mégis felcsendült bennem a kétkedés vészcsengője. A tájékoztatásban ugyanis rábukkantam arra az adatra, hogy több mint 100 ezer külföldi jövedelemmel rendelkező magánszemély él és munkálkodik országunkban. Az interneten dolgozók népes tömegét pedig egyidejűleg vette górcső alá az állami harács: visszamenőleg öt évre terhelték le őket a legjobb matekosok által is ismeretlen képletek alapján meghatározott tartozással. És ellentétben a piaci kofával, nem egy kék értékpapírt követelt tőlük a nagyhatalmú: az esetek többségében egy ház árát kellett volna leperkálniuk az állami nagyasztalra.

Idővel a kezdetben rejtelmes freelancer kifejezés is kezdett letisztulni előttem. Az érintettek ugyanis összefogtak, és megalakították az Interneten Dolgozók Egyesületét. Kiderült, hogy a youtuberek helyett képzett programozók és IT-szakemberek érkeztek tárgyalni a szerb kormánnyal. Arcot kapott a fogalom. Hamar világossá vált, hogy elsősorban olyan fiatalokról van szó, akiket annak idején a munkanélküliség kilátástalansága sem zavart ki külföldre: megtalálták a módját, hogy itthon maradva is boldoguljanak. A 20 éves, elavult adóztatási rendszerünk azonban egyszerűen megfeledkezett róluk. Ahogyan az felett is szemet hunyt, hogy a környező országokban már évekkel ezelőtt felismerték a szabadúszók tevékenységében rejlő lehetőségeket, és külön szabályozással rendezték az adóztatásukat.

Országunkban ez valahogy a fene nagy digitalizálódás folyamán sem történt meg. Így most épp azokat büntetik, akiknek a tudására építeni lehetne. A pénzügyminiszterünk ugyanis hajthatatlan abban az elhatározásában, hogy az utólag megállapított adótartozást is ki kell fizetni. Aztán majd lehet tárgyalgatni az újításokról… Azaz: előbb a százas kerüljön az asztalra, és később meglátjuk, milyen barka lapul a pult alatt.

Három hónap kellett ahhoz, hogy a szabadúszók is szembe nézhessenek a girbe-görbe ágakkal: adóterheiket ugyan nem bocsátották meg, de a behajtásokat a tárgyalások végéig lefagyasztatta a szerb kormány. Majd újabb három hónapnak kellett eltelnie ahhoz is, hogy a szabadúszók helyzetének rendezését napirendre tűzze az állami vezetés.

Nagycsütörtökhöz közeledve napvilágot látott a kormány első ajánlata is, miszerint a visszamenőleg elszámolt terheket csak azok esetében írják le, akiknek havi jövedelme az elmúlt öt évben nem haladta meg a 200 eurót. Hogy ebbe a kategóriába vajon hány szabadúszó tartozik, azt természetesen nem osztották meg a nyilvánossággal. Nagy valószínűséggel azért, mert a nevetségesen alacsony jövedelemért egy fiatal sem vállalná azt a kockázatot, hogy a szabadúszó státuszt vállalja, amely egyébként semmilyen biztonságot nem nyújt a munkavállalóknak: a külföldi cégek ugyanis megbízásonként alkalmazzák a freelancereket, akik ily módon nem rendelkeznek társadalmi biztosítással, a besorolatlan jövedelmük miatt pedig kölcsönökért sem folyamodhatnak.

A senki földjének minősíthető 200 eurós jövedelmi határ ellenpólusa a kormány ajánlatában az a kategória volt, amelybe a havi 1000 eurót kereső szabadúszókat sorolták. Rájuk ugyanis összesen 59,4 százalékos kötelezettségeket mértek volna: az aktuális hónapra elszámolt 55 354 dináros adók és járulékok mellett az adósság törlesztésére 14 477 dináros havi részletet javasolt a szerb kormány.

Nos... Hatvan százalékos vesztesség még a piacon is ritkán éri az embert: egy szál barkacsökevényre azért mégse aszalódott le a 100 dinárom értéke. Egyáltalán nem lepett meg hát az a hír, hogy a szabadúszók szinte azonnal visszautasították a kormány ajánlatát, és újabb tüntetéseket jelentettek be.

Az viszont már igencsak váratlanul ért, hogy 24 óra leforgása alatt újabb ajánlattal rukkoltak elő az állami szervek. Az 50 dináros két barkaszál lebegett a szemem előtt, amikor a nem megadóztatható összeg új, 384 ezer dináros értékét próbáltam értelmezni. A kormány közleményében szereplő magyarázat szerint ez ugyanis azt jelentené, hogy a visszamenőleg felszámolt adókat és a járulékokat azok esetében törölnék el, akiknek az évi jövedelmük az elmúlt időszakban nem haladta meg a 673 ezer dinárt. Egy-két gyors osztással kiszámítottam, hogy a korábbi 200 eurós határt csaknem 470 eurós havi jövedelemre növelték. Továbbra sem hagyott nyugodni azonban, hogy vajon hány szabadúszó vállal külföldi megbízást szerbiai átlagjövedelemért?

A hét közepe meghozta a választ a kérdésemre: az interneten dolgozók „leverték” sátraikat a parlament elé. A háromnapos tiltakozástól ugyanis az sem riasztotta vissza őket, hogy az adóhátralékok 10 éves, kamatmentes törlesztési lehetőségét is felkínálta az alkudozó kormány a szabadúszóknak.

Lehet, hogy még egy nárciszt is kaptak volna ajándékba, ha nem lennének éppoly öntudatosak, mint én.