2024. április 20., szombat

Több fát, több árnyékot

Kishegyes község is csatlakozott az országos faosztási akcióhoz – Rendkívüli alacsony a fás területek aránya a községben

Pénteken délben a kishegyesi önkormányzat udvarában facsemetéket osztottak ki ingyenesen a polgároknak. Az osztásra egy országos akció keretében került sor, amihez Kishegyes község első alkalommal csatlakozott.

Oroszi Sándor, az önkormányzat mezőgazdasági és gazdasági osztályának vezetője arról számolt be lapunknak, hogy fehérkőris-csemetét lehetett igényelni.

– Ez egy országos szintű, öt éve tartó akció, amihez idén csatlakoztunk. Az akció elnevezése Posadi svoj hlad (Ültess magadnak árnyékot!), és évente harmincezer fehér kőrist osztanak ki. Kishegyes község az idén száz darab facsemetét kapott, amit meghirdettünk, és ingyenesen szétosztottunk a község polgárainak. Az osztásba helyi jellegű vállalkozásokat is bevontak – mondta el az osztályvezető, majd arról is szólt, hogy országos akcióról van szó, így pénteken délben egész Szerbia területén osztottak fákat.

A faosztási akciónak külön kitétele volt, hogy a facsemeték 10 százalékát állami intézmény kapja. Kishegyes községben a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény lett a kedvezményezett – mondta el Oroszi, majd hozzáfűzte, hogy a facsemetéket Sándor István alpolgármester adta át Janó Máriának, az intézmény igazgatójának.

Az ilyen jellegű fásítási akciókra nagyon nagy szükség van, mert Kishegyes község területén nagyon alacsony a fás területek aránya – fogalmazott az osztályvezető.

A községbeli polgárok között 100 facsemetét osztottak ki

A községbeli polgárok között 100 facsemetét osztottak ki

– Kishegyes község területének sajnos csak 0,3 százaléka van erdősítve, fásítva. Ez igen alacsonynak számít, és elmarad az országos átlagtól is. Jelenleg problémát jelent, hogy a Bácsfeketehegy–Verbász úton kiszedték a fákat, amiket az önkormányzat ültetett. Ezek állítólag nem feleltek meg a közlekedésbiztonsági előírásoknak. Az ilyen esetek miatt is nagyon fontos lenne erdősítenünk, fásítanunk, ahol csak lehet. Több projektumra van szükség, több fát kell elültetni, hogy a község területének legalább egy százaléka erdős rész legyen – mondta el Oroszi, majd arról is szólt, hogy az önkormányzatnak több fásításra vonatkozó terve is van. Kishegyes kataszteri község területén két nagy bemélyedés maradt, miután az autót építése során innen termelték ki a földet. Ezek remek helyszínek fásításra. Szeghegy területén is vannak erdősítésre kijelölt területek, Bácsfeketehegyen pedig a határban olyan állami földeket szeretnének fásítani, amiket senki sem bérel – számolt be a mezőgazdasági osztály vezetője.