2021. július 26., hétfő

Az Intel mesterséges intelligencia segítségével szabályozná a gyűlöletbeszédet

Bár az Intel már hetekkel ezelőtt beszélt róla az idei GDC-n, az amerikai szaksajtó és internet csak most kapta fel a cég nem kicsit abszurd vállalkozását, a Bleepet, egy mesterséges intelligencia alapú eszközt, ami követi és beállításaink alapján cenzúrázná is a játék voice chatjében elhangzott gyűlöletbeszédet. És ez pont annyira működne bizarrul, mint amennyire első blikkre annak is tűnik.

A cikk aljára beszúrt, a GDC-s előadásból származó képek magukért beszélnek: külön csúszkája lenne az „ agresszión” és a „káromkodáson” túl például az „LMTBQ+ közösséget sértő” beszédnek, a „rasszizmusnak és xenofóbiának” vagy a „nőgyűlöletnek”, hogy egyenként négy fokozat alapján állíthassuk be, mennyi gyűlöletbeszédet akarunk cenzúráztatni – „semennyit, valamennyit, a legtöbbet vagy mindet” –, ahogy továbbá az „N-betűs szót” és annak minden variációját úgyszintén külön kapcsolóval szabályozhatnánk.

Nos, röviden tehát a Bleeppel mi magunk dönthetnénk el, hogy a különböző sértési formákból mit és mennyit szeretnénk hallani - vagyis hát pont, hogy nem hallani.

„Tudjuk, hogy a Bleephez hasonló megoldások nem szüntetik meg a problémát, de bízunk abban, hogy most a helyes irányba tettünk egy lépést azzal, hogy olyan eszközt adunk a játékosok kezébe, amivel képesek szabályozni saját játékélményüket” – fogalmazott még a GDC-n Roger Chandler az Inteltől.

A tervek szerint valamikor az év során jelenhet meg a Bleep.